Ralf azt is elmondta, hogy még nem tekinthető véglegesnek a játékoskeret.

Milyennek látod a felfrissített Ferencvárost?

A nyáron nagy játékos mozgás volt a csapatunkban ez vitathatatlan, a felkészülés pedig nagyon korán elkezdődött. Ennek ellenére bizakodóak vagyunk, hogy erős csapatot tudunk kialakítani, amely mindenképpen sikeresebb lesz, mint a tavalyi szezonban.

Hogyan küszöbölitek ki az összeszokottság hiányát?

Nem volt sok időnk az együttes összerakására, de mindenképpen pozitívan állunk a szezon elé, jó csapatunk lesz. Az edzéseken nagy súlyt fektetünk rá, hogy a csapatrészek jól, harmonikusan tudjanak működni. Azok a játékosok, akik várhatóan együtt fognak játszani, közösen végzik a gyakorlatokat. Rövidsége miatt nem nevezhető klasszikusnak a felkészülésünk. Figyelnünk kellett rá, hogy frissek legyenek a játékosaink az első tétmérkőzésen.

Mekkora nyomást helyez rátok, hogy több fronton is meg kell felelni és sikeresnek kell lennetek?

Nem nyomaszt bennünket, szeretjük a kihívásokat. Az idény kezdetekor az első, hogy kialakítsunk egy jó keretet. Azonban ezen még dolgozunk, még nem tekinthető véglegesnek a játékoskeretünk. Fontos, hogy olyan csapatot hozzunk létre, amelytől joggal elvárható, hogy harcban legyen a kupagyőzelemért, a bajnoki címért és a sikeres nemzetközi szereplésért.

Mit vársz a Jelgavától?

Láttam élőben játszani az ellenfelet, erős és gyors játékosaik vannak. Előnyük, hogy náluk megy már a bajnokság és játékban vannak. Nagyon fontos a maximális koncentráció ahhoz, hogy sikeresek legyünk.

Mit vársz a mérkőzéstől?

Remélem, hogy előnyt tudunk szerezni itthon és bízom a továbbjutásban.

Fradi app