Vízilabda csapatunk új kapitánya szeretné szépen zárni a pályafutását.

Több területen is kipróbálhatod magad a nyáron, tudatosan készülsz már a vízilabda utáni életre vagy „megtalálnak” ezek a felkérések?

Amióta hazaköltöztünk Olaszországból és itthon játszom, többet gondolkodom azon, hogy mi lesz a vízilabda után, vannak is ötleteim, de ezek a felkérések teljesen függetlenek az én elképzeléseimtől, egyiket sem én hajtottam. Már a Bajnokok Ligája Final Six szakértői felkérés is a véletlen műve, korábbról ismerem Petrovics-Mérei Andreát, aki megkeresett ezzel a lehetőséggel. Utána még egyezettem a szerkesztőkkel, gyártásvezetőkkel. Megtetszett a felkérés és szeretem kipróbálni magam ismeretlen területeken, ezért elfogadtam.

Hogyan élted meg a televíziós szereplést, milyen tapasztalatokat szereztél?

Talán, ami a legnehezebb ebben a feladatban, hogy nagyon kevés idő áll rendelkezésre az elemzésre. Nekem egy meccsen rengeteg gondolatom van és ebből kellett kiválasztanom azt az egy-két fontos gondolatot, amit abban a másfél percben a néző számára is érdekesen és érthetően elmondok. Abból a szempontból könnyű dolgom volt, mert mindkét magyar csapatnak voltak győztes meccsei – a Szolnok meg is nyerte a döntőt – így pozitívumokat tudtam kiemelni, de őszintén beszéltem volna akkor is, ha negatívan alakulnak a találkozók.

Volt, amire figyelned kellett, hogy bennfentesként mit mondhatsz és mit nem?

Arra mindenképpen, hogy nehogy valami csapat titkot elmondjak. Hiszen két évig Szolnokon játszottam, lehet nekem valami evidens az öltözőből, innen-onnan, de a nézők nem biztos, hogy tudhatják, az adott játékos/csapat vagy klub belső életét.

Milyen volt a visszajelzés?

Pozitív visszajelzéseket kaptam szakmai és nézői oldalról is és nekem is tetszett ez a szerepkör. A sikeres BL debütálás után ismét megkerestek az M4 Sporttól: a hazai rendezésű világbajnokságon is számítanak rám elemzőként. Az összes magyar vízilabda meccsen én leszek a szakértő és azon kívül is, amit közvetít a csatorna. Szívesen vállaltam a felkérést.

Ha ilyen pozitív a visszhang és két fontos felkérést kaptál, akkor nem gondolod, hogy ezen a vonalon kéne próbálkoznod?

Kipróbáltam magam ezen a területen, de én továbbra is vízilabdázó vagyok. Annyi minden van a fejemben a jövőmmel kapcsolatban, azokból is szelektálnom kell. Szerencsésnek mondhatom magam, mert sok ötletem van és legalább ennyi lehetőségem is. Amióta Budapesten élek még többen keresnek meg az ötleteikkel. Nyitott vagyok és kipróbálom magam több területen, örülök a televíziós lehetőségnek, mert az is a vízilabdáról szól, amiben úgy gondolom, jelenleg a legjobb vagyok. Ha segítek a nézőknek jobban megérteni a mérkőzés eseményeit, akkor hasznos a szereplésem. Nem a képernyő vonzott.

Egy másik igen megtisztelő felkérést is kaptál az elmúlt hónapban: a hazai vizes világbajnokság Nagykövetének kértek fel.

Visszavonultam tavaly a válogatottól, nem játszom a VB-n és a Mastersen sem indulok, tehát elvileg sportolóként semmi közöm az eseményhez. A budapesti VB sorsoláson jelen voltam, és segítettem a csoportkör sorsolásánál, de ezzel le is zártam magamban a történetet. Aztán kaptam egy felkérést a Top 50 média gálára, ahol beszédet kellett mondanom a hazai VB jegyében. Valószínű az jól sikerülhetett, mert utána nem sokkal megkerestek és felkértek, hogy legyek a világbajnokság Nagykövete. A világbajnokságot kell népszerűsítenem több városban, eseményen, interjúkban. Mivel ez a szereplés is úgy éreztem, hogy illik hozzám és nyári klub felkészülésemmel is összeegyeztethető, szívesen elvállaltam és nagy megtiszteltetésnek tartom.

Meghatároztad magadnak, hogy a különböző eseményeken, mint Nagykövet mit szeretnél közvetíteni?

Hatalmas a felhajtás a vb körül pozitív és negatív értelemben is. Én mindentől függetlenül mindig arra hívom fel a figyelmet, hogy milyen nagy dolog, hogy hazánk ilyen szintű eseménynek a házigazdája lehet, hiszen a világ harmadik legnagyobb sporteseményéről beszélünk. Minden magyar embernek adott a lehetőség, hogy kilátogasson a helyszínekre és megnézze a világ legjobb vizes sportolóit. Át lehet élni a helyszínen, ha valaki világbajnok lesz, meghallgathatja élőben a magyar Himnuszt. Minden kézzel fogható közelségben lesz, nem kell ezért külföldre utazni. Gondoljunk bele, olyan világbajnoki helyszínek voltak eddig, mint például Kazany, Sanghaj, Montreal vagy éppen Melbourne. Most pedig Budapesten lesz a VB, ráadásul gyönyörű helyszíneken. Amit én tehetek, minderre felhívni az emberek figyelmét, mert életre szóló élménnyel gazdagodhatnak.

Neked egyébként mennyire lesz könnyű végignézni a hazai VB-t? Tavaly még megkezdted az olimpiai felkészülést, de nem jutottál ki Rioba az ötkarikás játékokra. Emlékszem, nehéz volt a mérkőzéseket nézned. Mára el tudtad engedni teljesen a válogatottat?

Teljesen, külső szemlélőként sokáig biztos nem tudom még nézni a válogatott szereplését. Egyfelől nagyon friss még az emlék, hogy játszottam, másfelől olyan játékosok alkotják a magyar csapatot – de akár az ellenfelekét is – akikkel együtt vagy ellenük játszottam, vannak köztük barátaim is, ezért teljesen más szemmel nézem. Az olimpiánál a csoportmeccseknél még nem volt rossz érzésem, de amikor nem jutottak négy közé, akkor igen, mert a nehéz helyzeteket kintről még nehezebb megélni.

Ilyenkor eszedbe jutott, hogy ha Te ott lettél volna, máshogy alakul?

Az olimpiánál igen, sőt még ősszel is sokszor eszembe jutott. Most már teljesen máshogy nézem. Ez a normális folyamat, hogy van, aki abbahagyja, mások folytatják, vannak, akik bekerülnek. Épül egy másik csapat. A válogatott mindig küzdelem, harc, de most már nem az enyém.

A Fradiból három új igazolásunk is a magyar vb keret tagja. Mit gondolsz a mostani válogatottról, hova juthat el a vb-n?

Új edzővel, új elképzeléssel készül a csapat, az első hivatalos mérkőzések után lehet következtetéseket levonni. Az olimpia utáni években rengeteget változik minden csapat, nehéz megítélni az erőviszonyokat. A szerbek kiemelkednek a mezőnyből, ez nem változott, ők mindenkinél jobbak. Az utánuk következő 4-5 csapat hasonló erőt képvisel. A negyeddöntő lesz a legfontosabb és legnehezebb meccs, utána, ha a négy között vagyunk, akkor felszabadultabban lehet játszani.

Harmadik új szerepköröd, mely elsősorban a vízhez, de egyben a parthoz is kötődik: a Fradiban Te leszel az új csapatkapitány. Szerinted milyen az ideális CSK, Te mit fogsz képviselni?

Amikor Varga Zsolt vezetőedző felkért egyből azt mondtam magamban, ezt el kell vállalnom, mert ennek az új csapatnak az a legjobb, ha én leszek a kapitány. De soha nem volt ilyen ambícióm és ha kimarad az életemből, valószínű akkor sem éltem volna meg hiányként. Nagyon sok tapasztalatot felhalmoztam magamban, ami biztos segíteni fog. Egy jó csapat kapitányának lenni nagy felelősség, viszont könnyebb is, mert a játékosok pontosan tudják mi a feladatuk. Mivel nem leszek annyit a vízben, mint az elmúlt évben voltam, jobban tudok majd figyelni mindenkire. A csapatkapitány egyfelől híd az edző és a csapat között, másfelől a játékosok között is.

Szerinted mik a fontos feladatok egy csapatkapitány életében? A meccs előtti pár perc a csatakiáltás előtt, az edzéseken rászólni valakire, ha nem olyan a hozzáállása vagy esetleg „rendet tenni” az öltözőben, ha úgy látod, hogy nem egy irányba megy mindenki?

Gondolkodtam már ezen. Szerintem eléggé edzőfüggő, hogy ő mennyit vállal el és miket csinál meg ezekből. A csapatkapitány eggyel fontosabb játékos, ezt kell fogadni és igenis szólnom kell, ha nem jó felé mennek a dolgok, nem csak csapat, hanem egyéni szinten is. Ez leginkább a hozzáállásban jöhet elő. Eddig nem gondoltam, hogy feladatom, most viszont az lesz, a fiatalok és az új játékosok beépítése, de azt sem gondolom, hogy egy személyben ezt fel kell vállalnom. Közben fogom megérezni és megtalálni a megfelelő egyensúlyt.

Milyen lesz a következő szezon és ez a csapat?

A magyar vízilabdában megjelent egy új, meghatározó csapat, a Fradi. Képesek lehetünk döntőket játszani, én nagyon hiszek ebben, mondanám, hogy kell hozzá idő, de a mai élsportban ilyen nincs. A Szolnok példájából láttuk, hogy évek kellettek ahhoz, hogy BL győztes csapat legyen. Nekünk ennyi időnk biztos nincs és bízom benne, hogy nem is kell.

A vízilabdában viszont az nem jellemző, hogy egy élmezőnyben szereplő csapatban hét játékost lecserélnek.

Ezt kétfelől közelítem meg: biztos nem ideális állapot, hiszen maximum 3-4 ember változtatása lenne az, másfelől viszont azokhoz a célokhoz, amit megfogalmazott a klub, nem elég – az előző szezonból kiindulva – három-négy játékos, hanem több kell. Láthatjuk, a magyar mezőnyben két BL Final Six csapat van, ehhez olyan szintű játékosokra van szükség. Az bebizonyosodott sajnos, hogy nekünk, Fradinak nem egy-két helyen kell változtatni ahhoz, hogy bajnoki esélyeink legyenek.

Neked mennyire volt nehéz az elmúlt szezon, abból a szempontból, hogy eddig top csapatokban játszottál és most más volt a szereped, rengeteg tehet hárult rád.

Egy évvel ezelőtt azt képzeltem, hogy több esélyünk lesz a Szolnok vagy az Eger ellen és egyszer-egyszer el tudjuk őket kapni. Ehelyett jöttek 6-7 gólos zakók és csúnyább is. Ez nagy csalódás volt, de elfogadtam. A hozzáálláson, a profizmuson sok múlik ilyen szinten, ezt pedig nem mindig láttam, és ezt nem tudtam elfogadni. Az nekem például hihetetlen, hogy az OSC ellen állandóan kikaptunk, akik bár jó csapat, de mégsem egy BL győztes Szolnok szint. Nem volt velük akkora különbség, mint amit mutatott a játék. Döntetlent játszottunk a BVSC-vel, a Miskolccal, a Szegeddel, ezeket a mai napig nem tudtam elfogadni, mert ez is a hozzáálláson múlott, az „itt és mostokon”, amikor tényleg meg kell mutatni, hogy ha valaki jobb is nálad kicsivel, kellő akarattal legyőzhető. Életemben ilyet nem tapasztaltam, mert ahol eddig játszottam mindig mindenki megszakadt a győzelemért, lehet, hogy nem volt mindenki profi, de igyekezett. Nálunk sajnos nem volt mindig így. Fogalmazhatnék visszafogottabban, de nem akarok. A szezon utolsó meccsén, az OSC elleni hazai vereség után nagyon ideges voltam, mert megbeszéltünk bizonyos dolgokat, ehhez képest bementünk a vízbe és szinte senki nem csinálta meg, hanem bementünk kikapni. Ezt sem tudtam sem akkor, sem most elfogadni. Mert egész évben, 9-10 hónapon keresztül erre készülsz, hogy éremért játszhatsz, ezt nem lehet ott elengedni! Ezt ki kell mondani. Viszont, hogy pozitív példát mondjak ennek az ellenkezője volt az Euro Kupa, ahol a hozzáállás is megvolt és a tudás is kijött. Talán nekem ezért bosszantó, hogy a szezon végére minden szétesett.

Egy ilyen nehéz év ellenére, 37 évesen mégsem akartad befejezni?

Nem! Ahogy megtudtam az új igazolásokat, motivált nagyon. Azt el kell mondanom, hogy félretéve az előzőeket, én sokkal jobban éreztem magam egész évben, mint ahogy előzetesen vártam. Újra Budapesten voltam, új csapatban, új környezetben, a Népligetben minden adott, jól érzem itt magam. Az is motivál, hogy már látom a pályafutásom végét – egy évet fogok még játszani – és legyen jó a befejezés. A megfogalmazott célok mögött lesz egy alkalmas csapat, amelyik megvalósíthatja. Mindig azt gondoltam, hogy jó vízilabdázónak lenni, jó ennek a közösségnek a tagja lenni. Ha játszol, tartozol a csapattársaidnak, edződnek, a klubodnak is. Nekem ilyen a felfogásom. Motivált vagyok, úgy érzem még egy évig magas szinten tudok játszani a Ferencvárosban.

Fradi.hu