Hári Máté képviseli klubunkat a nemzeti csapatban a tbiliszi kontinenstornán, amely ma kezdődik.

Hári Máté

Kemény és hosszú volt a felkészülés, de összességében jól sikerült és eredményes volt. Egy hetet Tatán, majd Budapesten készültünk és most szombaton utazunk Grúziába az Európa-bajnokságra. Kiss Tiborral és Kun Csabával készültem sokat, rengeteget iskoláztunk, sokat köszönhetek nekik. Egyelőre még nem néztem a mezőny összetételét. Nagyon fontos, hogy a csoportban jól menjen a vívás. Ehhez odafigyelésre és lehetőség szerint hibátlan koncentrálásra lesz szükségem, illetve arra, hogy ne stresszeljek be attól, hogy öt nyert tusra mennek az asszók. A versenyek eleje számomra mindig nehezebb, mint az egyenes kiesés szakasz. Ha minden a terv szerint működik, akkor a főtáblán már bármi megtörténhet. Az egy másfajta verseny lesz. A csapattól azt várom, hogy bekerüljünk a legjobb nyolcba és meglepetéscsapatként az elődöntőbe. Bízom benne, hogy sikerülhet, mert jól kijövünk egymással, én is jó kapcsolatot ápolok a többiekkel és azt is elmondhatom, hogy mindenki egy kicsit önző is, mert a legjobbat szeretné kihozni magából, ez pedig a csapatunk előnyére válhat.

Fradi.hu