Meglepő és egyben szomorú bejelentést tett a debreceni jégkorongcsapat.
A Debreceni Hoki Klub tájékoztatja a sportszerető közönséget, hogy a 2017/18-as versenyévadban nem indul a MOL Liga küzdelmeiben. A DHK menedzsmentje a felvételkori, Liga által támasztott három éves minimumot teljesítette, ehhez minden bizonnyal, az országban egyedülálló módon, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosította a legnagyobb támogatást. A jelenleg bizonytalan anyagi helyzet, illetve szponzorok hiányában, a vezetés döntése alapján nem kockáztatják meg, hogy az idény alatt kerüljön a csapat visszafordíthatatlan helyzetbe, így nem nevez június 15-én a MOL Ligába. Természetesen a biztos szponzori háttér megteremtését követően az egyesület ismét részt kíván venni a magyar első osztályú felnőtt bajnokságban.