Szerintük maguk a klubok kérték, hogy ne legyen döntő, kár hogy az érintett felek nem tudtak róla, ahogy arról sem, hogy idén nem lesz döntő és az MLSZ honlapja is cáfolja őt.
„A klubok évekkel ezelőtt jelezték, nem támogatják a Szuperkupa-meccset, mert nem illeszkedik a nemzetközi porondon szereplő csapataink felkészülésébe, és a helyszínválasztás is minden évben problémákat okozott” – mondta el kérdésünkre Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.
„Sokakban ezzel együtt úgy él, hogy mivel tavaly a Ferencváros nyerte el a bajnoki címet és a Magyar Kupát is, ezért nem volt 2016-ban Szuperkupa-meccs, ám valójában az MLSZ elnöksége – a klubok korábbi kérését meghallva – már tavaly törölte a mérkőzést a versenyprogramból, s mivel szeretjük, ha kiszámítható a lebonyolítási rendszer, idén sem változtattunk a határozaton. Öröm ugyanakkor, hogy a Szuperkupa-mérkőzés gondolata június elején előkerül, hiszen ez annak a jele, hogy szurkolók már most, röviddel a bajnokavatás után nagyon várják az újrakezdést” – tette hozzá a Sipos Jenő.
forrás: nso.hu
Maga az MLSZ honlapja is cáfolja a szóvivőt [A Magyar Labdarúgó Szövetség 2016-ra is kiírta a Szuperkupát, de a versenykiírás értelmében, ha a bajnoki címet és a Magyar Kupát ugyanaz a csapat nyeri meg, idén nem kerül sor Szuperkupa-döntőre.], ahol megemlékeznek Szuperkupa sikerünkről vagy ezt is elvennék tőlünk, ha már a Magyar Kupa nem úgy sikerült, ahogy várták? (Utóbbiról részletek később…)
A törölt Szuperkupa kupája Böde Dani kezében:






