Jégkorong szakosztályunk szakmai igazgatója, Hudák Gábor nyilatkozott az előző szezonról és a jövőről.

Hudák Gábor

Felemás szezont zártunk. Jól kezdtünk, aztán hosszú rossz széria következett, izgulnunk kellett, hogy bejutunk-e a rájátszásba. Végül ez sikerült nekünk, és a későbbi győztes DVTK ellen remek sorozatot csináltunk, reális esélyünk volt bejutni a legjobb négy közé. 2012 után tavaly értük el először a rájátszást, de akkor még kisöpörtek bennünket. Viszont azzal, amit idén mutattunk az utolsó szakaszban, elégedettek lehetünk. A legjobb négybe kerülés még elmaradt, de a következő szezonra ezt tűzzük ki célul.

A Ferencvárosnak még sok nehézséggel kell megküzdenie. A saját pálya hiánya miatt kevesebb szponzort tudunk megnyerni magunknak, nem mi vagyunk a leggazdagabb klub. Másrészt az utánpótlás megteremtését sokadszor is az alapoktól kellett kezdeni. Öt éve dolgozik ez a vezetés a szakosztály élén, akkor kezdődött újra a munka, jelenleg a serdülők a legidősebbek. Azt várjuk, hogy idén már meghatározók lehetünk az U16-ban, de ez nem jelenti azt, hogy van hová nyúlnunk, ha a felnőtt csapat megfogyatkozik. Ilyen a most véget ért szezonban is előfordult, a rossz szériánkban jelentős szerepet játszott a sok sérülés.

Hogy ezt kivédjük, meg lehetne próbálni bővebb keretet kialakítani, de ez egyben azt is jelentené, hogy ha mindenki egészséges, sokan kényszerülnek a lelátóra. Ez senkinek nem jó, és nem is nagyon lehet ilyen ígéretekkel játékosokat szerződtetni. Azok a klubok, ahol van juniorcsapat, általában rendelkeznek felnőtt csapattal is, így velük sem könnyű megállapodást kötni, hogy kisegítsenek bennünket. Ami működhet, és erre volt példa legutóbb is, az az, hogy amikor megszorulunk, akkor keresünk meg más klubokat, hogy kérjünk tőlük kölcsön tehetséges fiatalokat.

A következő idényt is a fokozatos építkezés egyik állomásának tekintjük. Mint az eddigi igazolásainkból is látható, sok tehetséges fiatallal kötöttünk megállapodást. Igyekszünk minél több olyan játékost hozni, akikkel hosszú távra számolhatunk. A legutóbbi ígéretek szerint két év múlva elkészülhet a saját pályánk, ez pedig jóval több lehetőséghez juttathat bennünket. Addigra szeretnénk olyan magot kialakítani, amelyre alapozva akár a magyar jégkorong csúcsára is visszatérhetünk.

A MOL Liga határozottan fejlődik. Egyre erősebb légiósok érkeznek, egyre több pénz van a jégkorongban. Ami fontos, hogy ne legyenek előre lefutott meccsek. Inkább kevesebb csapat legyen, de azok legyenek közel egyforma erősek. Azzal fejlődnek a játékosok, ha minden meccsen, minden cserében ki kell hajtaniuk magukat. Egyelőre még nem tudjuk, hány csapat lesz ott a szeptemberi rajtnál, az új jelentkezők bemutatkozása csak a közeljövőben lesz esedékes, de arra kell törekednünk, hogy folyamatosan kihívásokkal kerüljenek szembe a játékosok.

Jégkorongblog