A Jégkorongblog szerint a Dunarea Galati visszalépésére is van esély, valamint érkezhet a Vienna Capitals “farmcsapata”.

A Vienna Capitals továbbra is nagyon komolyan gondolja, hogy egy megerősített és versenyképes fiatal csapattal elindul a MOL Ligában. A bécsi EBEL-bajnok hónapok óta dolgozik azon, hogy a magyar központú ligához csatlakozzon, a Fehérvárhoz hasonlóan második csapattal. Az osztrák egyesület a pénteki gyűlésen be is mutatja projektjét a magyarországi csapatok vezetőinek.

A HK Beograd elnöke viszont hétfőn bejelentette, csapata visszalép a 2017/18-as évad küzdelmeitől. Marko Milovanovic indoklásként azt hozta fel, hogy a játékosok többsége egy másik szerbiai csapatban folytatja pályafutását, márpedig szomszédunknál jelenleg nincs két jó keretre való játékos, így nem tudnak versenyképesek lenni.

A másik tavalyi újonc, az egy év próbaidőre felvett Dunarea Galati háza táján is gondok vannak, a biztató nyilatkozatok ellenére. Bár az elmaradt béreket az ígéretek szerint sikerül majd rendezni, az új városvezetés kevésbé támogatja a sportot, legalábbis a jégkorong ügyét, mint a korábbi, így jóval kevesebb pénzből gazdálkodhatnak a jövőben. A nehéz helyzetbe került román csapat iránti bizalom megingott – ehhez hozzájárult a szezonban mutatott produkció és annak lefelé ívelő pályája, valamint az előzetesen ígértnél alacsonyabb számú és gyengébb légióskeret is –, a legtöbb induló nem támogatja, hogy bizonytalan helyzet alakuljon ki, és egy komolytalan, versenyképtelen csapat vegyen részt a bajnokságban. Hogy a liga, a két szövetség és az érintett klub miként rendezi ezt az ügyet, az most még többesélyes.