A korábbi szövetségi kapitány értékelte az örökrangadót.
Glázer Róbert
Előzetesen nagyon jó mérkőzésre számítottam mindkét csapat szempontjából, hiszen a Ferencváros egyértelműen a dobogóért küzd, míg az MTK a kiesés elkerüléséért. A két együttes a megszokott felállásban és szerkezetben kezdett: a Fradinál ez a 4-2-3-1-es hadrendet jelentette, míg a kék-fehérek 4-1-4-1-es rendszerben vágtak neki az összecsapásnak. Az első negyed órát nagyon megnyomta a Ferencváros – ezt a címvédőtől már az elmúlt mérkőzéseken megszokhattuk. Ebben az időszakban a zöld-fehérek jó és szép játékot mutattak be; agresszívan letámadták az MTK-t, az erőfeszítésük pedig gólokat eredményezett. A hazaiak nem tudták játszani sokpasszos játékukat, a Fradi pedig megérdemelten vezetett a szünetben három góllal. Az MTK-tól bátortalan és passzív játékot láttam az első játékrészben – pedig rájuk ez korábban nem volt jellemző. A Ferencváros első félidőben mutatott játéka a régebbi Ferencvárosra emlékeztetett.
A második felvonásra már inkább kiegyenlítődött a játék, a Ferencváros nem pörgött olyan fordulatszámon, mint az elsőben, nem támadták le agresszívan az ellenfelet. Nem is éreztem nagyon a címvédőnél, hogy újabb gólokat szeretnének rúgni, pedig az első félidő végén gyakorlatilag padlón volt az MTK… A hazaiak a második játékrészben már tudták játszani a sokpasszos játékukat, de abban nem volt sok átütőerő, végeredményben Ramos révén a szépítés legalább összejött a hajrában. Összességében egy közepes színvonalú mérkőzésen – a második félidőben gyengébb színvonallal –, de teljesen megérdemelten nyert a Ferencváros. Sokkal jobb és kiélezettebb, közönségszórakoztató mérkőzésre számítottam, végül egy közepés mérkőzést kaptam a csapatoktól.
