Thomas Dollal a kispadon eddig idegenbeli örökrangadón egyszer sem szereztünk pontot a bajnokságban, ideje lenne megszakítani ezt a sorozatot.
Vass Ádám
Ugyanúgy készülünk, mint minden más találkozóra. Főleg ha azt nézzük, milyen helyzetben vagyunk, nem tehetjük meg egyik forduló előtt sem, hogy könnyelműen vegyük a felkészülést vagy a meccset – igaz hál’ istennek ez soha sem volt jellemző ránk. A társaság hangulatán már érződik, hogy az örökrangadó következik, ami különös ranggal bír. A Fradi ellen általában mindenki győzni akar, nem titkoljuk, nekünk is ez a célunk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem foglalkozunk a tabellával, mert igen is kell vele foglalkozni, de nem olyan szinten, hogy ez kihasson a pályán mutatott teljesítményünkre is. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, főleg, ha a fiatalokra gondolok, akik esetleg még nem kerültek ilyen szituációba karrierjük során. Annak ellenére, hogy a csapat nyomás alatt játszik, még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. Csak a három pont az elfogadható ebben a helyzetben a Fradi ellen és a hátralévő összes többi bajnokin is.
Ezúttal is tudjuk, mi az FTC ellenszere, és hogyan győzzük le őket. A szakmai stábbal már hétfő óta csak ezzel a találkozóval foglalkozunk, nagyon bízom benne, hogy folytatni tudjuk ezt a jó hazai mérleget. A felkészülésünk során mindent átvettünk, a tervek szerint dolgoztunk, bízom benne, hogy ennek meglesz az eredménye és sikeresek leszünk. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs bennem különleges érzés ezen meccsek előtt és közben, de ezt tudom kezelni. Hálás vagyok mindenért, amit a Ferencvárostól kaptam, de már három éve MTK-játékos vagyok, ezekért a színekért kell mindent megtennem és olyan teljesítményt mutatnom, hogy elégedettek legyenek velem. Számomra most az a legfontosabb, hogy megverjük a Fradit.