A menetrend szerinti dunaújvárosi betli…
Dunaújvárosi Kohász 33-24 (19-9) Ferencváros
Gólok: Kovacsics 5, Pena 5, Snelder 4, Faluvégi 3, Hornyák 3, Jovanovics 2, Lukács 1, Mészáros 1
Döcögősen indult a mérkőzés, kevés gól esett, sok volt a hiba. Ebből a hazaiak tudtak kilábalni, Kovács Anna vezérletével átvették a vezetést és el is léptek tőlünk. Nem igazán ment egyenlő létszám mellett emberhátrányban – egészpályás gólt kaptunk – és emberelőnyben sem, rengeteg kapufát lőttünk, labdát adtunk el és sok belemenést is csináltunk. A tizenhatodik percben kértük ki időnket, ekkor öttel ment ellenfelünk, ez pedig szinte csak Bíró Blankának volt köszönhető, aki több bravúrt is bemutatott. Ám már ő is ideges lett, érkezett is Szikora, valamint egy rövid időre javult a beállós játékunk, ám nem sokra mentünk vele: a 28. percre már tíz (!) volt közte…
A folytatásban aztán hasonlóan játszottunk, belemenések, eladott labdák, blokkolt lövések. A szünet után visszaálló Bíró ismét többet védett, emiatt szerencsére nem tudta tovább növelni a különbséget a Kohász. Pedig próbáltunk segíteni nekik, több felesleges kiállítás összeszedésével. A 40. percben jött az első technikai szünet, nyolcgólos előnynél kérte ki a piros-fehérek edzője. Ami a mi szempontunkból jól sült el, egy kicsit jobban játszottunk ezután, fórba is kerültünk, és elkezdtük ledolgozni a hátrányunkat: már csak négy volt közte, amikor ismét időt kért az újvárosi szakember. Ez pedig hatott, Kovács mellé Szalai is felnőtt, mi pedig hoztuk a kapufákat, eladott labdákat, kiállításokat – Szekeres a harmadik büntetése után ki is állt. Emellett a remekül védő Csapó helyére érkező Pálinkás is jól védett. A végén kínaiból állították be a hazaiak a végeredményt, közte kilenc lett, megérdemelten nyert a Dunaújváros, magabiztosan győzte le a mai napon eléggé motiválatlan csapatunkat.
Elek Gábor
Az első játékrész vállalhatatlan volt számunkra, és ebben én is hibás vagyok, nekem is megvan a felelősségem, nem csak a játékosoknak, nem próbálom rájuk tolni az egészet, csapatként maradtunk alul. Bánt, hogy motivációs, és teljesítménybeli különbséget is láttam a pályán… A védekezésünk teljes puhasága, a visszarendeződés és a megállító faultok hiánya miatt a Dunaújváros azt a játékot játszhatta, amit szeret és tud, ezzel pedig olyan különbséget dolgozott ki az első félidőben, amely eldöntötte a mérkőzést. A második játékrészben kapaszkodtunk, csináltuk a dolgunkat, de aki sportolt valaha, az tudja, hogy ilyen mélységből kilábalni csak nagyon ritkán lehet. Megpróbáltuk, de amikor 23-19-nél kaptunk két gólt, meg egy kiállítást, akkor érződött, hogy elment a hajó. Ez a mérkőzés nem volt méltó ehhez a csodálatos évhez – sem önmagunkkal, sem a szurkolóinkkal, sem a vezetőinkkel szemben, és ezért szégyellem is magamat, de gratulálok a Kohásznak.
