Zoli azt várja a mai meccstől, hogy más arcát mutatja majd a csapat.

Pályafutásod során, átéltél már rengeteg sikert és több hullámvölgyet is megtapasztaltál. Mit gondolsz, a mostani paksi pofon elbizonytalanítja a csapatot, vagy pedig egy pozitív dacot vált ki az együttesből?

Nagyon remélem, hogy már csak dacból is fogunk ezek után játszani és megmutatjuk azt, hogy hiba minket leírni. Jelen pillanatban nem vagyunk túl jó állapotban, de innen már csak felfelé vezet az út. Magunknak köszönhetjük, hogy ilyen helyzetbe kerültünk. Az elmúlt időszakban sokszor átéltünk olyan kudarcokat, ami után a csapat még nagyobb bajba kerülhetett volna, de sokszor reagáltunk erre jól és nagyon bízom benne, hogy ez most is így fog történni.

Milyen ellenfélnek tartod a Vasast? Ők is vereséget szenvedtek az előző fordulóban, bennük is lehet dac, mi azonban hazai pályán játszunk, ez számunkra előny. Egy győzelemmel a szerdai vereségünk ellenére is be tudjuk fogni őket a tabellán.

Szerencsére olyan jól alakultak számunkra szerdán az eredmények, hogy lehetőségünk van arra, hogy megelőzzük őket és hazai pályán nem is lehet más célunk, mint a győzelem. Nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy az ellenfelünk milyen formában van, nekünk kell összeszednünk magunkat. Olyan játékot kell nyújtanunk, amit a képességünk alapján tudunk. Meg akarjuk mutatni, hogy a jelenlegi állapotunk nem tartós, szeretnénk ebből kijönni már most szombaton. Az a jó, hogy ismét mérkőzés lesz, és újra lehet bizonyítani, hogy innen már tényleg csak feljebb van.

A profi szemlélet nem néz hátra, hanem a következő feladatra koncentrál, de a hibákat kielemzi és tanul belőlük. Mi lehet az oka a hullámvölgyünknek?

Egy csapatnak a játékosai, ha elveszítik az önbizalmukat, akkor sokkal nehezebben teljesítenek. Jelen pillanatban az önbizalmunk picit megcsappant, de ami mögöttünk van, azzal nem akarok foglalkozni már. A hibákat természetesen el kell hagynunk és a maximumot kell kihoznunk magunkból csapatként és egyénileg is és akkor van esélyünk a győzelemre.

A társaknak, pozitív szemléletű, sokat megélt hívő emberként tudsz adni mentálisan valami pluszt?

Nekem elsősorban a játékommal kell példát mutatnom és én ezen vagyok. Abban pedig, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, én is nyakig benne vagyok. Tehát nekem elsősorban most magammal kell foglalkoznom, hogy olyan teljesítményt nyújtsak, ami alapján a többieket magammal tudom húzni.

Mit vársz a Vasas elleni találkozótól?

Azt, hogy más arcunkat mutatjuk. Remélem, hogy az első perctől kezdve úgy fogunk játszani, ahogy a képességeink alapján tudunk. Bízom benne, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, és akkor megnyerjük a mérkőzést.

Fradi.hu, Fradi app