Kubatov Gábor és Orosz Pál áll a média rendelkezésére.

13:50
Vége

13:49
A Fradivárosra megvan a pénz, jelenleg még a tervezés zajlik, ez egy nagyon komplex munka, tizenhét szakosztályt kell összehangolni. Azt remélem, hogy ősszel elkezdődnek a munkák, s addig elkészülnek a tervek.

13:47
Gera Zolival beszéltünk, azt jelezte, hogy egy évig még focizna, mi ennek nagyon örülnénk

13:46
Nagyon jóban voltunk Simonnal és a családjával. Eddig a szurkolók emlékeztek rá, remélem most is így lesz, ha igen, ott leszek.

13:45
Az igazolásokról előzetesen nem beszélnék, megvannak a jelöltek.

13:44
Az U19-es csapatunkat megtartjuk, a képzettebbek mehetnek a Soroksárra, akár az NBI-be, akár az NBII-be. A Soroksár a kis Fradi, ha ott valaki kiemelkedőt mutat, lehet helye a Ferencvárosban.

13:43 Kleinheislerrel mennyire vagytok megelégedve? Mi lesz az NBIII-as csapattal?
Laci nagyon igyekszik, de nem jönnek össze a dolgai, hogy mi lesz vele, azt majd eldöntjük.

Az NBIII-as csapatból aki megfelelő képességű, akkor vagy mástól, vagy a Soroksártól vagy tőlünk kap majd szerződést. Annak nagyon örülnénk, ha a Soroksár feljutna.

Lipcsei addig a Fradi alkalmazottja lesz, míg én a Fradi elnöke vagyok. Ezt le szeretném szögezni.

13:40 Készült-e vészforgatókönyv? Mi lesz, ha nem lesz meg a nemzetközi kupa?
Nem készülünk erre, felesleges lenne.

13:39
A bírókérdésről:

O: Ha nem iratkozhatunk le valakiről, akkor miért vannak egyesek letiltva? Az MLSZ és a Fradi érdekei nem azonosak. De néha azt érezzük, hogy egy van rajta sapka, nincs rajta sapka helyzet alakul ki. Az volt egyszer a gond, hogy a sorompó nyitva volt a parkolóban, majd amikor bezártuk, azért kaptunk bűntetést, mert zárva volt.

K: Csányi a legjobb MLSZ-elnök. Gazdaságilag megbízhatunk, él-hal a fociért, de az apparátusa borzalmas. A TV-s pénzek elosztásában a törvények szerint szerepe kell, hogy legyen a nézettségnek – nincsen.

Tettünk javaslatokat, de lesöprik. Az MLSZ a klubok szövetsége, nem a szövetségnek vannak klubjai. És ha javaslatokat tettünk, akkor nem hívnak minket megbeszélésre… Ezt nagyon nehezményezzük.

A meccsidőpontokban mutatkozik meg a legrosszabb tapasztalat, nem lehet előre tervezni. Az átlag Fradi-drukker 110 km-re lakik, a 20:30-as kezdéssel valaki Győrbe fél egyre ér haza.

Csányi jó elnök, az apparátus a rossz.

13:32
A magyar bajnokság nem végállomás, s ha valakiért jó ajánlat érkezik, akkor ugyanúgy el fogjuk engedni az illetőt, mint Nagy Ádámot.

13:30
Az igazolásokat nem csak a pénz dönti el. A magyar foci nincs a térképen. Olyan játékosokat tudunk elhozni, akik megakadtak a fejlődésben. Hiába fizetnénk többet, mint Hollandiában, ha nem hajlandóak idejönni a jelöltek.

13:29
Próbálunk hozni csatárt, meg nevelni is, a fiatalokat 1-2 év múlva tudjuk beépíteni. Lehet, hogy addig messziről kell hozni játékost ehhez.

13:26
Nem akarok sokat beszélni a szurkolói tárgyalásokról, mert azt beszéltük meg, hogy nem nyilatkozunk róla. De hasznos megbeszéléseink voltak, de még van munka a megegyezésig.

13:25
Nem vagyunk elégedettek az idei szezonnal, még akkor sem, ha egy kupagyőzelem azt jelentené, hogy a történelmünk során először – valójában harmadszor – háromszor nyerjük meg sorozatban.

13:23
Rosszul nézünk ki. Nyáron távoznak néhányan és vannak ötleteink arra, hogy kiket kéne hozni. Ha ezek jól sikerülnek, akkor a nemzetközi kupában is előreléphetünk.

A DAC egy meccsét ne mérjük a Fradi elmúlt tíz évéhez. Amikor Fradi-elnök lettem, 4500-an jártunk, a nemzetközi kupában sikeresek leszünk, akkor lesz néző és hangulat.

És akkor is, ha megegyezünk a szurkolóinkkal, hogy kialakuljon egy magasabb nézőszám, az 1-2 év.

13:19 Mi a gond?
– Ha tudnánk, akkor nem lenne gond. Ilyenkor beszélgetünk, méréseket elemzünk, ez a dolgunk.

13:18
– Meddig tart a türelem?

– Nem lesz ma semmi bejelentés. Az a kérdés, hogy egy közösséget, hogy kell felépíteni. Amíg Dollnak jól ment, mindenki oda volt érte, azóta sokan azonnal elküldenék, mert épp nem megy..

Kitartunk Doll mellett, mert egy szövetség van köztünk. Még akkor is, ha azzal jár, hogy nem leszünk bajnokok. A klubon belülről is van egy nyomás, hogy „valamit tenni kell”.

Könnyű lenne Thomast elővenni. Azt senki se felejtse, hogy Thomas a Fradi történetének egyik legsikeresebb edzője, és nagy bevételt is generált játékoseladásból a vezetésével.

Egy éve mindenki szerint remek edző volt, szerintem nem felejtette el a szakmát. Nagyon sok munkát kell végeznie neki, a csapatnak és a vezetésnek is.

13:13
1

13:12 Megérkeztek Orosz Pálék.

13:08 A sajtó már itt van
Orosz Pál és Kubatov Gábor még nem érkezett meg viszont.