Gazdag Dániel szerint nem szabad elrontaniuk a passzaikat.
– Jól jött ez a háromhetes szünet a Ferencváros elleni mérkőzés előtt?
– Lehet, hogy pont jókor jött ez a szünet a két nyeretlen mérkőzés után. Rendeztük egy kicsit a sorainkat, és a Ferencváros ellen szeretnénk most már javítani.– Ebben a szezonban négyszer mérte össze erejét a két csapat, kétszer a bajnokságban, kétszer a kupában. Eddig mindig a zöld-fehérek hagyták el győztesen a pályát.
– Ez is egyértelműen plusz motivációt ad a csapatnak, emiatt is szeretnénk bizonyítani. Előrébb vagyunk a tabellán, s szeretnénk azt is megmutatni, hogy ez nem érdemtelen.– Miben kell változtatni, hogy eredményesek legyen a Ferencváros ellen?
– A hozzáállásunkkal nem lesz gond, azon kell dolgoznunk, hogy a technikai hibákat lecsökkentsük, s a passzokat ne rontsuk el.Teljes beszélgetés: Rangadó




