Tét nélküli mérkőzésen fogadnak minket a piros-kékek a bajnokságban.

Tüske-uszoda, 20.00: Vasas – Ferencváros

Pólósaink idegenben folytatják az OBI középszakaszát, a felsőház utolsó helyezettjének ideiglenes otthonában. Tétje számunkra már nincs a találkozónak, hiszen eldőlt, mindenképpen a 4. helyen maradunk, se előre, se hátra nem léphetünk a tabellán.

Varga Zsolt

A Vasas a legutóbbi fordulóban idegenben megverte a Miskolcot, ebből is érezhető, hogy jó formában vannak. Nekünk elsősorban presztízsmérkőzés a mai, illetve egy fontos felkészülési állomás a jövő szerdai Euro Kupa döntő mérkőzésünkre, mert most kell meccsszituációban kipróbálnunk olyan elemeket, amelyeket a Nagyvárad ellen is alkalmazhatunk. A sérültek miatt továbbra sem vagyunk könnyű helyzetben. Varga Dániel vállfájdalmai ellenére ugyan vállalja a játékot, Stefan Mitrovic viszont nem bevethető. Jansik Szilárdot nyak- és hátfájdalmai miatt pihentetni kell, Pohl Zoltán pedig ujjsérülés miatt sínbe tett kézzel tud csak játszani. Összeszorított fogakkal, fájdalmakkal készülünk tehát. A fájdalom viszont mindig nagyobb koncentrációra késztet, ezt is felhasználjuk arra, hogy lélekben erősödjünk.

Fradi.hu