Rövid összefoglaló a tegnapi bajnoki mérkőzésről, valamint Lukács Viktória, Nerea Pena és Elek Gábor értékelése – a teljes meccset is megnézheted.
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk
Nerea Pena
Nagyon fontos volt számunkra ez a siker, ezért rengeteget készültünk rá, és most nagyon boldogok vagyunk. Érezhető volt a pályán, hogy az Érd nagyon akar nyerni, az első félidőben akadt gondunk az átlövőikkel, de aztán jobb lett a védekezésünk és a végén magabiztosan szereztük meg a két pontot. Ezzel ezt le is zártuk, most már a Magyar Kupa négyes döntőjére, valamint a Bukarest elleni összecsapásra koncentrálunk.
Elek Gábor
A mérkőzés értékelése előtt szeretném elmondani, hogy az Érd az utóbbi években nagyon jó csapattá vált, lépésről lépésre építkeznek, épp ezért látványos, hogy mennyire jó teljesítményt tudnak nyújtani. Mindkét csapat nagyon készült a másikból, ez egyértelműen látszott. A kezdés megnyugtatott minket, aztán a sok elhibázott támadással és ziccerrel magunkra engedtük az ellenfelet, és be kell látnunk, hogy nem bírtunk Signtéval az első félidő második felében. A második félidő kiélezett csatát hozott, amelyben véleményem szerint még a fordulópont is benne lehetett volna, de szerencsére, amikor kellett, helyén volt a szívünk. A játék képe alapján talán egyik edző sem lehet elégedett, de a győzelmünk nagyon értékes , mert kiváló ellenfelet győztünk le.




