A második csapat idén még nem nyert, sőt, az utolsó öt meccsét elvesztette – ezúttal a harmadik Pécs ellen. Így már csak pár pontra vannak a kieső helyek…
Ferencváros II – Pécs 1-3 (0-2)
G.: Pergel (64.), ill. Hleba (16.), Koller (37.), Lőrinc (74.)
P.: Kárász (60.) ill. Fellai (83.)Varga – Kárász, Szabó N., Szpirulisz, Derekas, Patik, Pergel, Kovács K., Kundrák (Gera, 75.), Lakatos I., Csernák (Takács, 46.)
E.: Lipcsei Péter
Lipcsei Péter
Ahogy januárban kimondták, hogy megszűnik az NB III-as csapat, onnantól kezdve láthatóan összeestek a srácok. Nehéz úgy hétről-hétre teljesíteni, hogy nem tudják mi lesz velük. Saját tapasztalatból tudom, mit élnek át a fiúk. Próbálom beléjük sulykolni, hogy tegyenek meg mindent a Ferencvárosért, illetve úgy futballozzanak, hogy lehetőségük legyen továbblépni más NB III-as, vagy másodosztályú klubhoz. Úgy gondolom, a játékvezetőktől sem kapunk semmilyen támogatást. Nem azt mondom, hogy a bíró miatt kaptunk ki a Pécstől, azonban úgy látom, hogy folyamatosan a kárunkra hoznak meg döntéseket. A vereségek okait mindemellett természetesen magunkban kell keresnünk. Zömében csak fiatalok alkotják a keretemet, úgyhogy megpróbálunk tisztességesen helytállni ebben a bajnokságban. Aztán meglátjuk, mi lesz jövőre.




