Szanit kérdezték a tegnapi válogatott edzőmeccs után.
Újabban még fejjel is sáncol?
Ne is mondja! Volt egy lövés, amelyiknél felugrottam, és még úgy is egy méterrel felettem ment el a labda, erre a következő éppen fejbe talált. Kicsit meg is lepődtem, hogy én nőttem-e meg hirtelen.És azon meglepődött, milyen jól játszott?
Kezdek belejönni. Ráadásul nagyon lelkes vagyok, most is minden percet élveztem, amelyet a pályán töltöttem.Erővel bírta?
Azért én kihagytam fél évet a vállsérülésem miatt, úgyhogy fizikailag talán jobban is bírom, mint a többiek, szóval nem volt ezzel gond.És egyre gyorsabbnak, lendületesebbnek is látszik.
Annak is érzem magam. Ennyiből jó volt, hogy amikor visszatértem, egyből jöttek a Bajnokok Ligája-meccsek, nem lehetett kényelmesen tilitolizni, mert akkor körbefutottak volna háromszor, mire felébredek. A magyar bajnokik azért nem ilyen tempósak, szóval nem bánom, hogy volt alkalmam hozzászokni ehhez a sebességhez, még ha nehéz is volt az elején.Ráadásul a góljai mellett szerzett vagy négy labdát védekezésben is.
Sőt még a védelem közepére is bekerültem, pedig ott nem nagyon fordulok elő otthon, a Fradiban. Elek Gábor meg is lepődhetett, mikor meglátott, de most ezt is gyakoroltuk a héten. És ebben a szerepben is kezdem magam jól érezni. Most nagyon kiegyensúlyozottnak érzem magam.NS




