Legendánkat és másokat is kérdeztek az NBI-es bajnokságról.

Már korábban is említettem, most is tartom: a Fradi és a Vidi között dől el a bajnoki cím sorsa. A döntő tényező, hogy hol van magyar szinten több klasszis játékos, és melyik klubnak hosszabb a kispadja. Ebből a szempontból a Honvéd és a Vasas – bármennyire is derekasan helytállnak – nem tudja az egész idényen keresztül felvenni a versenyt az aranyérem két legnagyobb esélyesével. – válaszolt arra a kérdésre Nyilasi Tibor, hogy meg lehet-e még állítani a Videotont.

Az MLSZ korábbi elnöke, Benkő László azért szurkol, hogy a Honvéd meg tudja szorítani a fehérváriakat. Persze arról sem lehet nem tudomást venni szerinte, hogy a Fradi kijött a gödörből.

Az olimpiai bajnok pólós, Csapó “Dudi” azt mondja, hogy a Videoton megnyeri a bajnokságot, mi lehetnénk még veszélyesek rájuk, de sok pontot herdáltunk el az ősszel.

Az ökölvívó szövetség elnöke, Csötönyi Sándor úgy gondolja, hogy elég, ha egyet hibázik a Videoton és mi vagy a Honvéd egyből ott leszünk a nyakukon. Emellett reméli, hogy nem a játékvezetők döntik el a bajnokság végkimenetelét.

Kiss László, korábbi válogatott labdarúgó úgy látja, hogy a Videotont nem lehet megállítani.

A korábbi Dózsa játékos és edző, olimpiai bajnok Nagy László szerint ha tartják formájukat a fehérváriak, akkor megszerzik az első helyet, de elég egy botlás és az első négy közül bárki odaérhet.

Sport Plusz nyomán.