Hornyák és Kovacsics a Buducsnoszt ellen szerzett sérüléseik miatt nem készülnek egyelőre a nemzeti csapattal.

A közös munka örömébe némi öröm is vegyül, hiszen Hornyák Dóra és Kovacsics Anikó a hétvégi BL-fordulóban elszenvedett sérüléseik után megjelentek ugyan az edzőtáborban, ám a vizsgálatokat követően hazatértek. Az első két napon a kerettel tartó Faluvégi Dorottya kedden csatlakozott a a junior válogatotthoz, hiszen a hétvégén Eb-selejtezőn lép pályára a korosztályos együttessel Macedóniában.

Kim Rasmussen

A legfontosabb, hogy együtt vagyunk, újabb lépéseket tehetünk, tovább gyakoroljuk a játékunkat. Ősszel óriási kihívás volt a közös munka, hiszen sorra estek ki a játékosok különböző okok miatt, ezúttal azonban itt velünk szinte a teljes keret. A horvátok elleni találkozó fontos, de csak magunkra koncentrálunk majd pénteken is. A januári és a februári összetartás fontos volt, hiszen mindig egy kicsivel előrébb tartunk.

MKSZ