Vasárnap óta Telkiben készül a válogatott a Portugália elleni meccsre.
Rendben megérkezett Telkibe a válogatott keretének első fele, az a tizenkét játékos, akik vasárnaptól együtt készülnek Telkiben a március 25-i, Portugália elleni vb-selejtezőre. Bernd Storck négy hónap után folytathatja a munkát a játékosokkal.
Bernd Storck
Nagyon örülök, hogy végre együtt, intenzíven tudunk készülni az előttünk álló feladatra, hiszen négy hónap telt el az utolsó találkozás óta. Nagyon kemény mérkőzés áll előttünk, de mi lehetne szebb feladat, mint az Európa-bajnok otthonában küzdeni a sikerért? Franciaországban már sikerült egy remek meccset játszanunk a portugálokkal, erre készülünk most is. Akkor három gólt szereztünk, de hármat kaptunk is, ezen el kell gondolkodnunk, és úgy megőrizni az erényeinket, hogy közben a gyengeségeinket jobban ellensúlyozzuk. A felkészülés során többféle taktikát is gyakorolni fogunk, de hogy mit választunk majd, az csak a mérkőzésre kristályosodik majd ki. Annak mindenesetre örülök, hogy a meccs helyszínen is kellő időnk lesz akklimatizálódni.
A sárga lapjai miatt eltiltott Kleinheisler László pótlását elképzelhető, hogy szerkezetbeli átalakítással oldjuk meg. Nagyon jó játékosról van szó, azért is hívtam meg a keretbe, hogy érezze, hozzánk tartozik. Egy kicsit sajnálom, hogy a Németországba való eligazolása nem úgy sikerült, de remélem, hogy a Ferencvárosban sokszor pályára lép, mert mi is szeretnénk őt bevetni a nyáron.




