Orosz Pál nyilatkozott az ügyről.

A Fradi tavasszal úgy döntött, a bírók már nem parkolhatnak autóikkal közvetlenül a VIP-bejárat elé – csak 200-250 méterre kaptak helyet, nincs az öltözőjükben banán, narancs, ananász, s a kanapét és a tévét is megvonták tőlük. „Ha ezen hiányosságok jelen tájékoztatás ellenére is ismétlődnek, …indokolt esetben a pálya használati engedélyének visszavonására is sor kerülhet” – állt többek között a levélben.

A használatbavételi engedély visszavonása amúgy azt is jelentené, hogy a válogatott sem játszhatna a Groupama Arénában – az MLSZ aligha gondolja komolyan a fenyegetést, és okozna kárt saját magának néhány fürt banán meg egy kis séta miatt…

A szövetség tegnap annyit közölt, az eset csak rájuk és a Fradira tartozik. Persze megkerestük a Ferencvárost is.

Az FTC minden előírást betart – közölte Orosz Pál vezérigazgató. – A szövetség szabályzata szó szerint azt írja elő, hogy a stadion „közvetlen közelében” kell parkolót biztosítani. Korábban egy másik ügy kapcsán kértük ennek a fogalomnak az értelmezését az UEFA-tól, akkor az volt a válasz, ez 300 métert jelent. Ennek most megfelelünk. Ha a játékvezetői nyilvánosság ügyében az MLSZ az UEFA szabályaira hivatkozik, akkor, gondolom, ezt az értelmezésüket is tiszteletben tartják. Jó lenne, ha a szövetség partnere lenne a kluboknak és nem hatóságként viselkedne. Mi pusztán párbeszédet szeretnénk.

forrás: blikk.hu