A Dózsa egykori védője nem tartja sokra Thomas Dollt.
Régóta várt összecsapás kezdődik hamarosan a Szusza Ferenc Stadionban, újra visszatérhetnek otthonukba a lila-fehérek, mit vártok a meccstől?
Sebők Vilmos
– A végeredmény tekintetében döntetlent várok, mert bár a zöld-fehérek jobbak idén az Újpestnél, a hazaiak szervezett játékkal el tudják tüntetni a játékoskeretek közti minőségbeli különbséget. Azt várom, hogy a lilák pariban lesznek a Fradival, Vignjevics mester jó taktikus, alaposan felkészíti minden egyes meccsre a csapatát. A korábban is mutatott agresszív letámadással megzavarhatják a Fradi játékát.
Vincze Ottó
– A Fradi bárhol játsszon, mindig győzelmi eséllyel lép pályára, nem lesz ez máshogy ma sem. Vilivel egyetértve jobb csapatnak tartom Thomas Doll alakulatát az Újpestnél, de egy pillanatra sem szabad lebecsülni a hazaiakat, akik egy építkezési folyamat kellős közepén vannak, tudnak egész szervezetten játszani, de nem ők a Fradi első számú riválisa a bajnokságban. A két klub különböző tradíciókra épít, ezek a hagyományok és az ahhoz kapcsolódó emocionális tényezők is nagyban befolyásolhatják a meccset, nagyon meg kell majd küzdenie szeretett klubomnak a sikerért. Támadni, támadni és támadni kell, ez volt a Fradi ereje mindig is, a mi időnkben is, ettől vagyunk Ferencváros. Ez nem egy stílus, a Fradi sokkal több, mint egy stílus.
Ha már említetted, hogy nem az Újpest a legnagyobb rivális idén, akkor melyik csapatot tartod annak?
Vincze Ottó
– Nagyon jó idén a Honvéd, nem véletlenül vezetik a tabellát, de a Vasas is komoly meglepetést okoz a szereplésével, én mégis a Videotont tartom az első számú kihívónak a végső győzelemre esélyes csapatok közül. Berg szépen összerakta a csapatukat, nagyon erős a keretük, míg az Újpest elsősorban fiataljainak ad lehetőséget, valamint hátráltatja őket, hogy nem igazolhatnak egyelőre új játékosokat, ezért is úgy látom, nem tudnak beleszólni a bajnoki cím sorsába.
Sebők Vilmos
– Én nem látom azt, hogy mit tesz hozzá Doll mester pluszban ehhez a Fradihoz. Habár a Ferencvárosnak magyar szinten bivalyerős kerete van, mégsem érzem azt, hogy a legutóbbi igazolások is komoly erősítést jelentenének a zöld-fehérek számára. Nem tudom, hogy ezekben az igazolási kérdésekben Thomas Dollnak mekkora a befolyása a klubon belül, mindenesetre – habár még csak rövid idő telt el a téli újrakezdés óta – engem eddig nem győzött meg a német edző és csapata. Vegyük például Marco Rossit, a Honvéd edzőjét, aki ha nem is látványos focit játszat a csapatával, de eredményesen teszi azt, nagyon fegyelmezetten. Látszik, hogy mit akar és azt hétről-hétre a játékosai meg is valósítják rendszerint. Ami viszont a Fradit illeti, igen hullámzó a zöld-fehérek teljesítménye, hiányzik a kiegyensúlyozottság, mint ami megvan például a kispestieknél, és ha ma kikapnak a Megyeri úton, akkor szerintem a bajnoki álmaik is szertefoszlanak.
Bárki is nyeri a bajnokságot, mire lehet elég nemzetközi szinten? A Fradi legutóbb a Bajnokok Ligája-selejtezőben egy albán csapattal szemben maradt alul. Az infrastruktúra adott a kluboknál, források vannak, mégsem jönnek az eredmények.
Vincze Ottó
– Ha a Fradi példáját említhetem, nem könnyű még hozzánk sem olyan nagy, európai szinten komoly neveket hozni, akik erősítést jelentenének, rengeteg pénzbe kerül egy-egy ilyen kaliberű játékos. Meg kell érteni: addig, amíg nem nevelünk ki vagy igazolunk magyar csapatokba európai szinten is jegyzett focistákat, addig ne is várjunk komoly eredményeket. De azért vannak jó példák a másik irányba is, akár Nagy Ádám, aki a Bolognába, akár Nagy Dominik, aki a Legia Varsóba tudott igazolni a Fradiból.
Sebők Vilmos
– Úgy tűnik Ottóval – ha nem is mindenben -, de ebben a kérdésben is egyetértünk. Egész egyszerűen addig nem lesz előrelépés, amíg nem igazolnak a magyar játékosoknál jobb külföldieket a klubok. Addig, amíg itthon is kinevelődnek NB I-es szintű játékosok, akikhez képest a légiósok sokkal többet nem tudnak hozzátenni a színvonalhoz, addig felesleges magyar szinten tekintve sok pénzért leigazolni őket.
Nem egyszerű összehasonlítani a ti időszakotokat a mostani helyzettel, hiszen aktív pályafutásotokat mindketten majd’ 10 éve befejeztétek, de mégis, miben lett jobb vagy rosszabb a hazai foci a korábbiakhoz képest?
Sebők Vilmos
– Nagyon hiányolom az egyéniségeket. Nagyon hiányolom azt, hogy nincsenek a csapatokban vezéregyéniségek. Nincs egy Illés Béla, egy Sándor Tamás, egy Véber Gyuri, egy Vincze Ottó, egy Lipcsei Péter, akik váratlanokat húztak, akik egy-egy megmozdulásukkal komolyan befolyásolták a meccsek menetét hétről-hétre. A mi időnkben voltak ilyen egyéniségek, pedig az az időszak a magyar foci egyik legmélyebb időszaka volt. Ami viszont pozitív, hogy sokkal jobbak manapság a feltételek a minőségi focihoz, ez a fejlődés például látszódik a taktikán. Egykori játékosként látom, hogy sokkal szervezettebbek a csapatok, jobb az iram is, keményebbek az összecsapások is, nagy a küzdelem, viszont az előbb említett egyéniségek hiánya miatt a meccsek élvezeti értéke régen jobb volt.
Vincze Ottó
– Teljesen igaza van Vilinek. A mostani Fradi-Újpest derbikből is azt hiányolom, hogy hiányoznak azok az egyéniségek, akikért szenvedélyesen rajonghatnának a szurkolók. A Fradiból a mostaniak közül csak Gera Zolit és Böde Danit tudnám csak kiemelni, akikért rajonganak a szurkolók. Persze, minden csapat szurkolói szeretik a játékosokat és szorítanak a csapatért, de nincsen olyan sok húzónév, akikért érdemes kimenni és várni a meccseket. Ha most arra gondolok, hogy a mi időnkben az Újpestnél ott volt Vili, Véber Gyuri vagy épp Kovács Zoli, nálunk pedig Dragóner Attila, Lipcsei Peti vagy akár én, akkor vibrált a levegő a pályán. A korábbi derbiken sokkal felfokozottabb volt a hangulat, volt hogy összeszólalkoztunk vagy akár tettlegességig is fajult egy-egy szituáció, de a lefújást követően egymás kezébe csaptunk, hiszen, ami a pályán történik, az ott is marad. Aki játékosként vagy szurkolóként nem élt át egyetlen derbit sem, az nem is tudja, hogy ez mit jelentett nekünk. Ettől még ugyanúgy barátok maradtunk a meccs után.
Forrás és teljes interjú: goal.com




