A Fradi fiókcsapata, ahogy arra számítani lehetett, nem rettenne meg az NBI-től.

A csakfoci.hu értesülései szerint az FTC fiókcsapata, a Soroksár beadja az NB I-es licenkérelmet, tehát, ha a csapatnak sikerülne kivívnia a feljutást, vállalná az élvonalbeli szereplést. A Soroksár jelenleg vezeti az NB II-t. Értesüléseink szerint az elvi döntés született meg a fentiekről, március közepén pedig hivatalos lépések is követhetik majd mindezt.

A Soroksárnál több olyan labdarúgó is szerepel, aki a Fradiba nem fér be, ám a másodosztályban folyamatosan játéklehetőséghez juthat. A csapat idén a várakozások felett szerepel, 21 forduló után 41 ponttal vezeti a másodosztályt, két ponttal előzi meg a Puskás Akadémiát, néggyel a Mosonmagyaróvárt. Most hétvégén egy “feljutási” rangadón 1-0-ra verték az egyik nagy rivális Kisvárdát, ami még sokat érhet a folytatásban.

Bár NB I-es klubok második csapatai nem szerepelhetnek az élvonalban vagy a másodosztályban, a Soroksár helyzete teljesen más, ők külön klubnak minősülnek ebben az esetben, nem klasszikus értelemben vett második csapatnak. Hasonló volt a helyzet, amikor a Videoton és a Puskás Akadémia között szakmai kapcsolat volt, ám mindkét együttes szerepelt az NB I-ben.

A Soroksár feljutása a Fradinak is nagy segítséget jelentene, hiszen a perifériára kerülő labdarúgókat könnyedén kölcsönadhatná egy másik első osztályú együttesnek. Amint azt a csakfoci korábban elsőként megírta, a Soroksár sportigazgatója április 1-jétől az a Dragóner Attila lesz, aki eddig az FTC utánpótlását koordinálta.

Az FTC utánpótlás szakmai igazgatója, Theo Schneider pedig nemrégiben úgy nyilatkozott a csakfocinak adott interjújában, hogy sikerült olyan szoros kapcsolatot kiépíteni a Soroksárra, amilyet szerettek volna.

(csakfoci)