Stanley Aborah 2012-13-as szezon második felében játszott a Ferencvárosnál. A belga, 29 éves középpályás 2013 nyarán két évre felfüggesztette futballkarrierjét, majd budapesti edzője, Ricardo Moniz hívására a korábban Craig Short által is menedzselt Notts Countyhoz igazolt 2015 nyarán. Az elmúlt másfél évben a folyamatosan a negyedosztályból való kiesés ellen harcoló klub alapembere volt, annak ellenére, hogy azóta épp a hatodik edzőjét fogyasztja a nagy múltú fekete-fehér gárda.

Januárban új tulajdonos is érkezett az új edző mellé, Stanley szerződését pedig felbontották, de nem sokáig maradt klub nélkül, ma leigazolta a tíz éve még elsőosztályú Pompey, amely jelenleg a negyedosztály ötödikjeként küzd a feljutásért. A 2013-as Ligakupa döntőn remekelő középpályás a nyárig írt alá a kék-fehérekhez.