Tegnap este a Groupama Aréna második emeletén – rövid beszámoló az eseményről.
Galéria: III. FTC szakmai nap @ FTC facebook
Több irányból volt megközelíthető a recepció, ugyanis igénybe lehetett venni a főépület előtti parkoló mellett a mélygarázst is. A belépésre feljogosító karszalagot név bemondása után adták át, majd a kabátokat az öltözőfolyosón kialakított ideiglenes ruhatárban lehetett elhelyezni, innen pedig vagy lifttel, vagy lépcsőn vezetett az út a rendezvény helyszínére, a második emeletre, ahol Fradi-kolbász kóstoló, valamint frissítő is várta a résztvevőket, mielőtt elkezdődött volna az előadássorozat.
Elsőként Siklósi Csaba, a stadiont üzemeltető Lagardére Sports Hungary Kft. ügyvezetője kapott szót, örömmel számolt be róla, hogy az idei esztendőben nagy kihívások előtt áll a létesítmény, hiszen két nagy koncert is bekerült az eseménynaptárba. Emiatt pedig igen szoros lesz a menetrend mindkét alkalommal, előbb a Fradi, majd a magyar válogatott mérkőzései miatt, fontos lesz tehát a precíz munka, hogy minden rendben legyen. Valamint kiemelte, hogy egy rangos, két napos sportkonferencia is érkezik a Groupama Arénába, az Amsterdam Aréna (2015) és Las Vegas (2016) után lesz Budapest a kiválasztott helyszín.
Ezután Kubatov Gábor következett, aki elsőként megköszönte a bérletesek, szponzorok kitartását, hűségét, támogatását. Mivel sokan úgy hívják őket, hogy „a szakács, az autószerelő és a szolis”, így egy autós hasonlattal érzékeltette, hogy miért fejlesztünk egyszerre mindent a Ferencvárosnál: egy versenyautót se lehetne úgy építeni, hogy rakunk bele egy erős motort, egy jó futóművet, de kihagyjuk a féket. Próbálunk folyamatosan, kis lépésekkel előrébb jutni, a cél, hogy a Fradi a legsikeresebb sportklub legyen minden tekintetben, ezzel pedig jó társadalmi hatást szeretnénk kifejteni, főleg a fiatal korosztályokra.
Az első előadó Thomas Doll volt, aki nem meglepő módon németül szólt a közönséghez, ez annak sem okozott gondot, aki nem beszéli a nyelvet, ugyanis mindenki kapott egy fejhallgatót és vevőegységet, a 2-es csatornán pedig a szinkrontolmács segítségével hallgathatta vezetőedzőnk gondolatait. Összefoglalva leginkább arról volt szó, hogy a sebességet vesztett csapatunkhoz jól jött egy kis vérfrissítés és mindenki úgy érzi, hogy a felkészülés és az edzőtábor alatt kifejezetten összekovácsolódott a gárda, sokkal jobb a hangulat, mint az őszi szezon alatt. Eredményt nem ígér, csak annyit, hogy mindent megteszünk azért, hogy megvédjük a címeinket.
Számomra talán Bali Péter prezentációja volt a legérdekesebb, a fő téma az volt, hogy a futóteljesítményben le vagyunk-e maradva, mivel sokszor ezt róják fel a magyar labdarúgásnak. Több statisztikai rendszert is használunk, többek között a Catapultot és az InStatot is, rengeteg adat áll a rendelkezésre, az InStatban le lehet kérni más csapatokét is. A fiataloknál is folyamatosak a mérések, a Népligetben megrendezett Future Talent Cupon pedig az ellenfél fiataljait is „bedrótozzuk”, hogy ilyen összehasonlítást is végezhessünk. A bemutatott táblázatokból egyértelműen kiderül, hogy a környező országok csapatai ebben nem járnak előttünk, se utánpótlás, se felnőtt szinten. És rámutatott arra is, hogy nem minden a futás, hiszen leginkább azok futnak sokat, akiknek a foci nem megy, sokkal fontosabb a tudás, erre pedig egy jó példaként Gera Zoltánt hozta fel, akinek ezen adatai nem kiemelkedőek, ám mégis az egyik legjobb játékos, mert olvassa a játékot, érti az összefüggéseket, remekül helyezkedik.
Az orvosi stáb feladatairól, felépítéséről és jelentőségéről dr. Pánics Gergely adott elő, megtudhattok többek között azt, hogy korábban bevezettük a nemzetközi színtéren is régóta használt sérülésregisztert, amiből fontos következtetéseket lehet levonni. A mentális felkészítésről dr. Kárpáti Róbert beszélt, legfontosabb megállapítása az volt, hogy egy igazi bajnok játékosnak abban kell igazán jónak lennie, ami klubunk címerében is szerepel, azaz a három E-ben.
Lisztes Krisztián az utánpótlásunkban zajló munkát vázolta fel röviden, elmondta, hogy az igazán fiatal korosztályokban még nem akarjuk elszakítani a gyerekeket a családjuktól, ezért csak a Budapest és környéke területeket figyeljük, az idősebbeknél viszont már országos szinten keressük a tehetségeket, valamint kiemelten figyeljük a délvidéki, erdélyi és felvidéki fiatalokat is. A SportBázis rendszer használatával objektív adatokkal tudnak az edzők érvelni a szülőknek, akik az edzéseken már nem okoznak problémát, viszont a mérkőzéseken még van, aki túlságosan stresszeli a gyereket, ezen is változtatni szeretnénk. A népligeti infrastruktúra szerinte kiemelkedő, valamint nagyon jó, hogy a felnőtt csapat is ott készül, hatalmas élmény a kicsiknek, ha összefutnak a nagyokkal.
Végül Orosz Pál beszélt a Fradi-márkáról, valamint a Fradi szerepvállalásáról a nemzetközi szervezetekben, amelynek már most több előnyét is élvezheti klubunk. Például az Európai Multisport Klubok Szövetségén keresztül – amelynek alapítói vagyunk – olyan forrásokhoz jutottunk, amiből finanszírozni lehetett többek között a népligeti családi napot. Az Európai Futball Fejlődésért Hálózat tagjaként pedig tavasszal szervezünk szakmai konferenciát, amelyen részt vesz többek között a Bayer Leverkusen, a Feyenoord és a Manchester United is.
Minden érdekességet azért nem lőttünk le, hogy legyen mit mesélnie olvasóinknak is, akik jelen voltak tegnap este az Üllői úton. Jövőre is megtartják az eseményt és bérletesként ismét lehet várni a meghívót, úgy gondolom, hogy jelentkezni is érdemes.





