A Metz ellen öt gólt szerző játékosunkkal beszélgetett a sportnapilap.

Hornyák Dóra még épp csak elmúlt huszonöt éves, de már túl van egy pályafutásra való kalandon – ez történik, ha valaki korán kezdi, és már tizennégy évesen gólt lő a női kézilabda NB I-ben… Volt ő már az év ifjúsági kézilabdázója (kétszer is), a Bajnokok Ligája-győztes Győr sérülésből lábadozó tagja és leendő kulcsembere, majd elfeledett-elengedett tehetsége, aki kis kitérővel végül a Ferencvárosnál kötött ki lassan két éve azzal, hogy most már tényleg befutja azt a pályát, amelyre azóta hivatott, hogy elindult Nádudvarról, szó szerint a birkanyáj mellől, merthogy a nagypapája még juhászként kereste a kenyerét. Aztán ez néha összejött (volt, hogy a Fradi az ő nyolc góljával verte meg a Győrt), aztán néha kevésbé, mostanában pedig inkább nem, mint igen.

Szombaton aztán a Metz elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-középdöntős mérkőzésen a második félidőre beállva öt gólt lőve főszerepet vállalt a Fradi fordításában, a franciák 28–25-ös legyőzésében.

„Jó, mondjuk eléggé itt volt az ideje… – sóhajtott fel Hornyák Dóra a szokásos utánozhatatlan öniróniájával. – Az idényben még nem volt jó meccsem. Hogy miért? Hát figyelj… Nincs önbizalmam, nem lövök eleget kapura, és bátortalan vagyok. Csak ezért.”

De azért miközben olyan szenvtelen, természetes hangon sorolta a saját hibáit, mintha csak úgy, futólag beszélne valami távoli ismerősről, kiderült, Hornyák Dórát azért nagyon zavarta, hogy egyre kevésbé ment neki a játék.

„Már nem vártam a meccseket, az volt bennem, hogy megint szenvedni fogok, rosszul játszom, és pocsék élmény lesz az egész, amitől persze általában az is lett – vallotta be. – Amikor másfél éve a Fradiba kerültem, még nem volt gond, aztán szép fokozatosan építettem le magam. Ezt a helyzetet csak én oldhattam meg – amiben Elek Gábor segíthetett, abban segített, ám végül az én fejemben dől el minden. És most úgy voltam vele, ebből elég volt: ha már le kell hogy cseréljenek, akkor azért legyen, mert ellövöm a labdákat, és nem lesz belőlük gól, ne azért, mert meg se próbálom. De miután Metzben beálltam a szünetben, az első lövésem bement, és utána még néhány – végre ismét élveztem a játékot, és azt, hogy bízom magamban. A meccs után mindenki gratulált, mondtam is nekik, hogy látjátok, most múltam huszonöt – eddigre értem be.”

Már csak az a kérdés, hogy a 19-szeres válogatott átlövő (karrierjének alakulásáról az is sokat elárul, hogy miközben mintha mindig kerettag lenne, hússzor sem lépett pályára a nemzeti csapatban) valóban most érett-e be, vagy csak kijött neki a lépés Franciaországban.

„Bízom benne, hogy most már maradok ez a Dodó – reménykedett Hornyák. – El kell engednem, ami eddig volt, és tavasszal mindent beleadni. Tudom, mire lehetnék képes, és azt is, hogy már nem vagyok tizennyolc, hogy ha valami nem sikerül, megsimogassák a buksimat, aztán menjünk tovább, de ez nem bénít meg – éppen hogy motivál. Az a lényeg, hogy az önbizalmam megmaradjon, mert védekezésben is olyankor ragad el a lelkesedés, és hozok rossz döntéseket, mikor nem hiszek abban, hogy meg tudom állítani az ellenfelet, és ettől támadásban is elbizonytalanodom, hiszen utána mindjárt megint menni kell vissza védekezni… Szóval szeretném most már így folytatni.”

Hiszen elvileg Hornyák Dóra képes erre – és akkor annyi kacskaringó után egyenes szakasz következhetne a pályafutásában

NS