Így utazott a csapat Spanyolországba – fotók és nyilatkozatok.

Galéria: Utazás @ FTC facebook

NB I-es labdarúgó-csapatunk hétfő délelőtt még a Népligeti Sportközpontban edzett, majd kora délután útnak indult. Együttesünk Budapestről Zürichbe repült, majd rövid várakozás után Valencia felé vette az irányt. A valenciai repülőtérről egyórás buszúttal jutottunk a szállodáig.

A szakmai stáb tagjaitól megkérdeztük, mire kell figyelniük játékosainknak a hosszú út alatt.

Mindenképpen ügyelniük kell arra, hogy meglegyen a megfelelő folyadékbevitel, illetve javasolt a repülőút alatt a kompressziós zokni viselése – mondta erőnléti edzőnk, Bali Péter.

A kompressziós zokni elvét csapatorvosunk, dr. Reha Gábor foglalta össze.

A repülőút alatt a gravitáció nem a földön megszokott módon hat a keringésre. Ezért hasznos a kompressziós zokni, amely a vénákban lévő billentyűkre gyakorolt hatásával a megváltozott körülmények között is megkönnyíti a keringést. Jót tett nekünk a zürichi átszállás is, amely ráadásul gyorsan zajlott. Ez a kis mozgás jót tett a futballistáknak – mindenképpen jobb volt így, mintha több mint három órát egyhuzamban a levegőben töltöttünk volna.

A játékosok így sem érezték rövidnek az utazást, de igyekeztek kipihenni magukat az edzőtábor kemény feladatai előtt.

Lehetett volna rövidebb is az utazás, de azért rendben volt – értékelt a 2016-os ősz leggólerősebb Fradi-játékosa, Marco Djuricin. – Az út során rengeteg felesleges képet kitöröltem a telefonomról, na meg kicsit aludtam is.

Radó András kissé más időtöltést választott, első valenciai benyomásai pedig pozitívak voltak.

Jó út volt, bár kicsit fárasztó. Zenét hallgattam, filmet néztem, sikerült egy kicsit aludnom is. Ahogy este megérkeztünk Valenciába, egyből érezhető volt, hogy mennyivel jobb idő van itt, mint otthon. Bízom benne, hogy napközben még jobb idő lesz, ami segíti majd a felkészülésünket. Nagyon várom az edzőtábori munkát, biztos vagyok benne, hogy hasznos 9-10 nap vár ránk.

Spanyolországban a Ferencváros a tréningek mellett három edzőmeccset is vív. Január 25-én az osztrák Rapid Wien, január 28-án a cseh Slovan Liberec, míg január 31-én a szintén cseh Sparta Praha lesz az ellenfél.

Fradi.hu