Női labdarúgóink nem fértek fel a dobogóra az „újraélesztett” eseményen.
A magyar női labdarúgás történetében kiemelkedő helyet foglalnak el a hajdani Focifarsangok. A szurkolók jelentős része a három évtizeddel ezelőtti teremtornák tévéközvetítését nézve tudta meg, hogy a nők is fociznak, és tanulták meg a korszak kiválóságai, a három csapat, a Femina, a Renova és a László Kórház, vagy a szakág első sztárjainak nevét.
2017-ben, a magyar női futball visszatért a gyökereihez, és a szakág terembe hívta a női NB I, a Jet-Sol Liga mind a nyolc csapatát. Korábban még soha nem szerepelt ugyanazon a tornán a teljes hazai élvonal, így természetesen arra sem lehetett példa, amit Székesfehérváron, a Videoton Oktatási Központban láthattak a szurkolók: egy órán belül, ugyanazon a pályán futballozott a női NB I összes játékosa.
Csapatunkat az A-csoportba osztották be, ellenfeleink voltak: Győri ETO, Honvéd, Kóka FNLA. A négyes élén végeztünk, így az elődöntővel az MTK-val találkoztunk, hetesekkel a kék-fehérek jutottak tovább a fináléba. A bronzmeccsen a Viktóriával játszottunk, ahol ismét hetesek után maradtunk alul.
Végeredmény:
1. MTK
2. Győri ETO
3. Viktória
4. Ferencváros
5. Astra
6. Kóka FNLA
7. Újpest
8. HonvédMLSZ nyomán.





