A Fradi edzője azt is elmondta tegnap délután, hogy lezárta az MLSZ-ügyet a maga részéről.

Az MLSZ büntetéséről most már egy szót sem! Mit mondhatnék? A legjobb, ha meg sem szólalok, az ügy részemről lezárva. A meccsen láttam biztató jeleket, az ellenfél kemény ellenfél volt, nálunk sokan kisebb-nagyobb problémával küszködnek, ezért kihagyták a találkozót. Sok fiatal és tesztjátékos kapott lehetőséget.

Annyi történt a két ghánai sráccal, hogy vasárnapra van repülőjegyük, és – miután a ghánai akadémiával, ahonnan érkeztek, jó kapcsolatot ápolunk – abban maradtunk, szombaton még pályára lépnek, csak azt követően utaznak haza. Ügyes, fiatal focisták, van bennük fantázia, de még fejlődniük kell.

Janek Sternberg érkezésének nagyon örülök, ő remek focista, Ramírez helyére szánom. Balhátvédként is bátran fellép a támadásokhoz. Kleinheislerrel a középpályánkról hiányzó lendület érkezett meg. Beszéltünk már, rendkívül motivált, elszántan várja az előtte álló időszakot. Fogynak a helyek a keretben, de még nem zárult le, az edzőtábor rajtja előtt további igazolások várhatók.

– Thomas Doll

(Nemzeti Sport)