Fiókcsapatunk klubigazgatója előrelép, hogy hová, azt még nem árulta el.

Szűcs Mihály

Szinte hihetetlen, hogy elrepült ez az öt esztendő. Mikor 2012 nyarán átvettem a klub szakmai irányítását, még a hat csoportos NB III középcsapata volt a Soroksár SC, ma pedig a bajnoki címért küzdünk a húsz csapatos NB II-ben. A szerződésem 2017. március 31-én lejár, s bár marasztaltak, hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, nem hosszabbítom meg. Nem tagadom, ebben nagy szerepe van annak is, hogy olyan felkérést kaptam egy másik klubtól, mely előrelépést jelent számomra. Március végéig maradok, ahogy eddig, úgy a továbbiakban is mindent megteszek a sikeres szereplésünk érdekében, s hogy rendezett viszonyokat hagyjak utódomra.

Soroksár