Pólósaink az őszinél szorosabb mérkőzésen nyertek a bányászok ellen, így győzelemmel hangoltunk a szerdai Euro Kupa elődöntőre.

Tatabányai VSE 4-9 Ferencváros
Negyedek: 1-2, 1-2, 2-2, 0-3
Gólok: Jansik 3, Avramovics 1, Csuk 1, Dőry 1, Katonás 1, Nyéki 1, Varga 1

Tartalékos csapatunk ellen jól tartották magukat a hazaiak, a harmadik negyedben még egyenlíteniük is sikerült, ekkor 4-4 volt az állás. Ezután gólt már csak mi szereztünk, összesen ötöt, mindegyiket más-más játékosunk vállalta, így végül magabiztosan hoztuk a kötelező győzelmet a vízilabda OBI-ben.

Jansik Szilárd

Keményen meg kellett harcolnunk most ezen a meccsen. Nem számítottam sokkal jobb játékra. Jövő héten az Euro Kupa elődöntőben lesz a szezon legfontosabb mérkőzése, arra készülünk. Remélem ott is sikerül egy olyan erős utolsó negyedet produkálnunk, mint ezen a találkozón.

Varga Zsolt

Ha nehéz mérkőzésre vágytam az Euro Kupa előtt, megkaptam most Tatabányán. Akkor is, ha hiányosan játszottunk, jobb egyéni teljesítmények kellenek. Tény, hogy fárasztó és nehéz héten vagyunk túl, arra azért számítottam, hogy munkából jöttünk és egy hónap kihagyás után az első mérkőzés soha nem működik jól.

Fradi.hu