Az NBI újoncát fogadjuk az Elek Gyula Arénában.

Elek Gyula Aréna, 18.00: Ferencváros – Kisvárda SE
Jegy: álló 1500 Ft, ülő 2000 Ft, megváltható a helyszínen és 14 óráig online is.

Szarka Adrienn

Három napunk volt pihenni, mert december 23-át is megkaptuk Elek Gábor vezetőedzőtől, de hétfőn este már újra edzettünk. A hosszú hétvégére egyéni programot sem kaptunk, így valóban mindenki a családjával, szeretteivel tölthette a karácsonyt. Igaz, az előző hetekben alaposan megdolgoztattak minket, nem sokkal volt kisebb a terhelés, mint a nyári felkészüléskor szokott lenni. Rendkívül hasznos volt az együttműködés az MTK-val, hiszen valóban minőségi munkát végezhettünk. A korábbi években, amíg a válogatottak a nemzeti csapatnál voltak, mi az utánpótlásunkkal közösen edzettünk, és talán az NBI-ben sem sűrűn fordult még elő, hogy két élvonalbeli csapat együtt tréningezzen. A foglalkozásokat felváltva tartotta a két edző, a labdás gyakorlásokat pedig általában egyszerre ketten vezényelték. A héten azonban visszatértek a válogatottjaink, és már a pénteki meccsre készülünk. Aki részt vett az Eb-n, annak volt bőven meccse az elmúlt időszakban, de várjuk már, hogy folytatódjon a bajnokság.

Fradi.hu