Klubunk játékosa nyilatkozott.

Leandro

Összetett problémával állunk szemben. Éppen ezért edzéseken és taktikai értekezleteken is rengeteget foglalkozunk a hibák kijavításával, illetve az okok kiderítésével. Valóban a csapat együttes védekezése változott meg a tavalyihoz képest, és egyértelműen ez lehet az oka a mostani, hullámzóbb teljesítményünknek. A bajnokság elején gondok voltak a szabadrúgások és a szögletek kivédekezésével, ám itt már javultunk, és hiszem, hogy a jó téli felkészülés után már az ellenünk indított kontraakciók megakadályozásában is előrébb lépünk. Nem mondanám tehát, hogy a védelemmel vannak bajok, sokkal inkább az egyéni hibák döntenek, sok meccsen hibázott valaki, vagy azért, mert nem elég koncentrált, vagy mert nincs elég önbizalma. Ráadásul a tavalyihoz képest viszonylag korán hátrányba kerülünk, de szeretnénk nyerni, így kinyílik a csapat. Ez történt szombaton Mezőkövesden is.

NS