Vízilabda csapatunk TV-s mérkőzésen ugrik vízbe ma este.
Népliget, 18.00: Ferencváros – Eger
Jegy: 1000 Ft
TV: M4 Sport
Varga Zsolt
– Jönnek a nagyon nehéz tétmeccsek a magyar bajnokság legerősebb csapataival, illetve az Eurokupában a párharc a Rijekával. Tisztában vagyok azzal, hogy az Eger valószínűleg már komplett csapattal érkezik, ezzel szemben nekünk sajnos nélkülöznünk kell Varga Danit, akinek a vállsérülése hosszabb rehabilitációt tesz szükségessé. Az első meccsből kiindulva jó mérkőzésre számítok, sokat is készültünk rá az elmúlt két hétben. A legfontosabb az, hogy megtaláljuk azokat a megoldásokat, amelyek révén elkerüljük az „ajándékgólokat”. Csak így van igazán esélyünk az ilyen csapatok ellen.
– Van-e a tarsolyban valami olyasmi, amit kifejezetten az Eger ellen dolgoztatok ki?
– Az az igazság, hogy továbbra is a védelem hatékonysága az, amit erősíteni szeretnénk, természetesen mindig igyekszünk egy kis meglepetést is előkészíteni, de túlságosan nem tudunk belenyúlni a játékba.– Varga Dani helyett szánsz valakinek nagyobb szerepet, mint eddig?
– Azt a konkrét szerepkört nem tudja egy az egyben átvenni senki, Süni révén maradt egy irányítója a csapatnak, a belső struktúra nem borul fel, de az tény, hogy – ezért is örültünk, amikor hozzánk igazolt -, Dani teljesítményét nem nagyon lehet pótolni.– Tévés meccs lesz, de ez már igazi nagy rangadó, milyen hangulatra számítasz?
– Bízom abban, hogy egy telt házas, nagyon jó meccs lesz.