Vízilabda csapatunk már tegnap megérkezett Bud Spencer szülővárosába, ma pedig folytatja a nemzetközi kupaszereplését.
Euro Kupa, 2. selejtezőkör, F-csoport, Nápoly
Péntek, 19.00: Ferencváros – CN Terrassa (spanyol)
Szombat, 16.00: Pays d’Aix Natation (francia) – Ferencváros
Vasárnap, 12.00: Canottieri Napoli (olasz) – Ferencváros
Varga Zsolt nyilatkozott a VLV-nek:
– Mindenképpen tovább kell jutnunk. A három ellenfél három, különböző erősségű csapat. A Canottieri Napoli történelmi hagyományokkal rendelkező klub, amely az elmúlt években sokszor játszott a másodosztályban, de korábban első osztályú bajnok is volt. Feljövőben vannak és jelenleg egy nagyon erős középcsapatnak tekinthetjük őket, úgy érzem, ők a legnehezebb ellenfeleink a csoportban. A Terrassát láttam videón, ha koncentráltan, úgy állunk oda, hogy nekünk ez egy nagyon fontos mérkőzés, márpedig úgy fogunk hozzáállni, akkor a spanyolokat és a franciákat is mindenféleképpen meg fogjuk tudni verni. A Canottieri itthon játszik, délelőtt lesz a meccs, a torna harmadik napján – azt mondanám, hogy ezt a meccset is meg kell nyernünk, de azért ebben van egy kis kérdőjel.
– Milyen állapotban vagytok, hogy készültetek mostanában, volt-e alapozási munka?
– Mivel nekünk sok fontos mérkőzésünk volt az elmúlt időszakban, ezért azt mondhatom, hogy meccsekkel és meccsek között készültünk, folyamatosan kielemezve magunkat, mert az a legfontosabb, hogy a saját hibáinkat kijavítsuk. Még mindig egy alakulófélben lévő csapat vagyunk, amely keresi a saját játékát, de elindultunk, jó úton vagyunk. Látni olykor bizonytalanságot, olyan hibát, amit ki kell javítani. Tudtuk, hogy így lesz, ezen dolgozni kell és természetesen az ellenfeleket is mindig megnézzük, keressük, hogy mik azok a gyengébb pontok, ahol meg tudjuk támadni őket, illetve természetesen azt is, hogy mire kell figyelni ellenük a védekezésben.– Egészségileg minden rendben?
– Igen, 15-en utazunk, ott fogom eldönteni, hogy ki az a 13, akit beírunk.









