A listavezető SZTK gyorsan eldöntötte a mérkőzést, a fiatalok az ötödik helyre csúsztak vissza.

Lipcsei Péter együttese ezen a hétvégén a Szigetszentmiklós otthonában lépett pályára. Igaz, az együttes vezetőedzője nem lehetett ott a kispadon eltiltás miatt.

Ellenfelünk sajnos remekül kezdte a mérkőzést, már az első öt percben két gólt szerzett, így lényegében szinte azonnal eldöntötte az összecsapást. Főként úgy, hogy az első játékrészben még egyszer újra eredményes volt az SZTK.

A második félidőben mindkét együttes egy-egy gólt lőtt: a mieink Gera Dávid találatával szépítettek a 90. percben.

A találkozót így 4-1-re az SZTK nyerte. Második csapatunk 12 forduló után az ötödik helyen áll a 18 csapatos Közép-csoportban.

NB III, Közép-csoport
SZTK-FTC II 4-1 (3-0)
FTC II: Varga Á. – Lipcsei K., Kárász, Szántó, Gőbölös, Adamcsek, Derekas, Popov, Kovács K., Szpirulisz, Gera D.
G.: Gera D.

Fradi.hu