Fordulatos mérkőzésen ikszeltünk a Bitskey uszodában.
Eger 10-10 Ferencváros
Negyedek: 2-2, 3-2, 2-4, 3-2
Gólok: Madaras 4, Avramovics 1, Jansik 1, Katonás 1, Mitrovics 1, Tóth 1, Varga 1
Beszámoló: Fradi.hu
Kiegyenlített volt az OBI második fordulójának rangadója, egyedül a lövések számában volt erősebb az Eger, a kiállítások egálban voltak, ott is, itt is hárman pontozódtak ki, mi pedig egy kihagyott büntető miatt bosszankodhattunk. Hét (!) alkalommal változott a mérkőzés alatt, hogy ki vezetett.
Varga Zsolt
Azt a mérkőzést kaptam, amire számítottam. Jó mérkőzés volt, nagyon változatos, volt, hogy mi, volt, hogy ők vezettünk. Az utolsó fázisában elmentek két góllal, picit olyan volt már a hangulat, mint ha…, de nagyon tudok ebben a csapatban hinni, száz százalékosan, hogy az utolsó pillanatig harcolnak, hogy sikerülhet megfordítani azt a helyzetet és ezt jól láttam. Egy pillanatig sem adták föl, végig mentek tovább, akkor is, amikor két góllal vezetett az Eger. Ez a szív, ez nekem nagyon tetszett ma.
Madaras Norbert
Ennél több fog kelleni, ennél több van ebben a csapatban, egy kicsit okosabb játékkal meg lehetett volna ezt nyerni – amikor kiállították végleg cserével a Bedő Krisztiánt és nem volt centerük – de ezt is meg kell tanulni. Amikor megtudtuk, hogy itt lesz a második bajnokink, akkor kimondhatjuk, hogy nem mi voltunk az esélyesek, benne volt, hogy pontot szerzünk. Amikor megtudtuk, hogy vannak hiányzóik, akkor egyre inkább kiegyenlítődtek a viszonyok. Meccs közben, ha a játékosokat nézem, mi voltunk a jobb csapat és onnan nyomás is volt rajtunk, amelynek következtében jött egy negyedes bénulás. Meg kell tanulni azt kezelni, hogy meccs alatt esélyes lesz a Fradi. Vannak olyan alapdolgok, amiket nem engedhetünk meg, ezért mentek el két góllal. A pozitív oldala, hogy nem adtuk fel.




