Holland beállósunk értékelte a hétvégi bajnoki vereséget.
Danick Snelder
Harcoltunk, de hát nem sokat értünk el vele. A második félidőben nem mertünk kapura lőni, illetve amikor igen, akkor nagyon rossz százalékkal, és a lerohanásokból, gyors ellenakciókból nagyon sok gólt kaptunk. Pedig a védekezésünk összességében még rendben is volt, de a támadásbeli hibákkal a Győr kezébe adtuk a lehetőséget. Az első félidő jól sikerült, és a szünetben meg is beszéltük, hogy nagyon kell figyelnünk, mert biztosan elkezdenek rohanni – így is lett. Erre rögtön a kezükbe adtuk a labdát, és át is rohantak rajtunk, aztán meg már csak futottunk az eredmény után. Csak hat gólt lőttünk a második félidőben, és a Győrt így nem lehet legyőzni.
NS








