Persze a Dózsában. Hibázott a kapus.

Lelkizős típus vagyok, természetesen bántott, hogy a második kapott gólunkban vastagon benne voltam – értékelt az Újpest csapatkapitánya. – A Video­ton ellen is volt egy hasonló hibám, szóval egyértelmű, hogy most nagyon mé­lyen vagyok. Tudom, egyre több a kritikusom, de inkább azoknak a véleményére adok, akik közel állnak hozzám, és biztatnak. Voltak már hullámvölgyeim Újpesten, de nem véletlenül vagyok tíz éve a csapat első számú kapusa, tu­dom, hogy fel tudok állni, tanulok a hibáimból. Nem érzem úgy, hogy elszállt volna felettem az idő, és ezt be is bizonyítom majd.

A kapus elárulta, habár néhány társa szemrehányóan pillantott rá a bekapott második gól miatt, megjegyzést senki nem tett a hibáért. Az pedig mindenképpen önbizalommal tölti el, hogy Ne­bojsa Vignjevics vezetőedző to­vábbra is bízik benne.

forrás: csakfoci.hu