A debreceniek játékosa szerint hatvan percig hozták azt, amit szerettek volna.

Szakály Péter

Amit elterveztünk, az hatvan percig nagyjából működött. Nagyon jól tudtuk, hogy a Ferencváros próbál majd nyomás alatt tartani bennünket, aztán éppen egy szöglet után préselte be a gólját. De jól reagáltunk, és ez a mentalitásunkat dicséri. Az egyenlítés után feljebb toltuk a védekezésünket, többször is a Fradi kapuja előtt teremtünk, és a második félidő elejét is megfelelőnek éreztem.

Emir Dilaver bombája azonban meglepett bennünket. A DVTK kapujába felvarrt góljánál még azt gondoltam, ezerből egyszer sikerül ekkora gólt rúgnia, ám úgy tűnik, hogy minimum kétszer. Azután sajnos már nem tudtunk váltani. Az bosszant, hogy megint magyarázkodhatunk, pedig inkább nyernünk kellene már.

NS