Tolna-megyében találkozhatsz a régi nagy kedvencekkel.

Szent István napján, szombaton délután ismét Tolna megyébe, ezúttal Tamásiba látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó-csapata.

Kétszer is pályára lép szombaton öregfiúk csapatunk: a tamási pályaavató ünnepségen először a hazai Tamási, majd a Dunaferr öregfiúk együttese ellen.

Az egyaránt harminc-harminc perces mérkőzéseken az FTC-t a hagyományoknak megfelelően az ünnepen is bajnokok, kupagyőztesek, s nem mellékesen az 1975-ös KEK-döntőben és az 1995-ös Bajnokok Ligájában szerepelt futballisták képviselik.

A Tamásiban rendezendő futballgálára kilátogató szurkolók többek közt láthatják zöld-fehér mezben Koch Róbertet, Keller Józsefet, Rab Tibort, Mucha Józsefet, Szeiler Józsefet, Szenes Sándort, Páling Zsoltot és Fischer Pált is.

A Ferencváros küldöttsége minimum egy órával a kezdés előtt Tamásiba érkezik, hogy legyen idő a helyi és környékbeli fradistákkal való találkozásra, beszélgetésre, közös fotózásra, amely a mérkőzések után is folytatódhat.

Fradi.hu