A fiatal Benedek a megszűnő Vasasból érkezett csapatunkhoz.
Mi volt az első reakciód, amikor megkeresett a Ferencváros?
Nagyon meglepődtem, mert bár számítottam rá, hogy lesznek érdeklődők, amikor kiderült, hogy a Vasas nem indul az élvonalban, de a Fradira nem gondoltam. Rengeteg megkeresésem volt élvonalbeli csapatoktól, de én elsősorban Budapesten szerettem volna maradni, hiszen itt a családom és itt járok iskolába is. Az, hogy leigazolt a Ferencváros óriási megtiszteltetés számomra, nagyon boldog vagyok, ezek után fel sem merült bennem, hogy máshova igazoljak, hiszen a Fradi más kategória, ebben a csapatban szerepelni nagyon sok sportolónak az álma.Mi tartasz erősségednek és mi az, amiben még fejlődnöd kell?
Miben kell fejlődnöm? Mindenben az ég adta világon! Én most is csak tanulgatom még a futsalt, ahhoz, hogy igazán jó játékos legyen belőlem, még rengeteget kell dolgoznom és fejlődnöm, de időm van és reményeim szerint valamennyi tehetségem is. De nem akarok kibújni a kérdés alól: előnyöm a jó fizikai felépítésem, meg az is, hogy jól meg tudom tartani a labdát, jól cselezek egy az egyben. Viszont! A lövőerőmmel van bajom rendesen, pláne a gyengébbik lábammal, ezen feltétlenül javítanom kell még, méghozzá a lehető leghamarabb. A dinamikámon is van mit fejleszteni, szóval ahogy az előbb mondtam, van még mit tanulnom!Egy hete kezdtétek a csapattal a felkészülést. Mik az első benyomásaid, hogy tetszik nálunk a Népligetben?
Jól érzem magam nagyon, szimpatikus a csapat, jófejek a játékostársak, remek a közeg, nagyszerű közösséget alkotunk, ezt már rövid idő elteltével is bátran kijelenthetem. Borzasztóan élvezem az edzéseket, Csernai Gabi egy átlagon felüli edző, tőle is rengeteget tanultam már eddig is és biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobb kezekben vagyok. Ugyan még egy felkészülési meccsünk sem volt még, nem hogy tétmeccs, de már most remekül érzem magam a Fradiban, a Népliget egy csodálatos sportkomplexum, minden sportoló ilyenről álmodik. Ez itt tényleg egy nagy család, nem akármilyen érzés, amikor lépten-nyomon olyan sztárokba botlom a Népligetben, akiket addig csak a tv-ben láttam. A lehető legjobb helyre kerültem!Teljes beszélgetés: FTC futsal




