Korábbi vezetőedzőnk szerint a helyzetek alapján nyernünk kellett volna, de a döntetlen lett volna a reális eredménye.

Csank János

A helyzetek alapján a Fradinak kellett volna nyernie, viszont összességében azt mondom, hogy a döntetlen lett volna reálisabb eredmény, hiszen a Vasastól is láthattunk szép megoldásokat és szép támadásokat. A végeredmény egyértelműen meglepetés. Bundesliga 2-es mérkőzést láthattunk, jó volt az iram, nagy volt a küzdelem, mindenki ment előre keményen, viszont kevés ötlet volt a támadásokban. Szinte mindegyik akció kiolvasható volt, alig volt váratlan megoldás elöl. A Vasas szervezetten játszott, és döntő volt, hogy Oenning nagyon jól cserélt, hiszen Osváth behozásával levédekezte a bal oldal támadásait, ezáltal pedig a Fradi megbénult, hiszen a jobbon kevésbé tudtak akciót vezetni. A mérkőzés nagy részében nyomás alá helyezték a zöldek a vendégeket, csupán csak a gól hiányzott. Ami viszont nem tetszett, hogy az ellenfél térfelén a ferencvárosi játékosok sok labdát veszítettek, nem volt türelmük körbejáratni a játékszert.

Rangadó