A sajtótájékoztatóról jelentjük.

Egy ilyen jó meccs, sajnálom, hogy ilyen kevés néző előtt zajlott (6726 néző volt kint, vendégestül – ulloi129). Nagyon fontos volt a mai találkozó, hogy megmutassuk, jó csapat vagyunk, hogy visszanyerjük szurkolóinkat. Volt idő, hogy átgondoljuk, átbeszéljük a dolgokat, ez hasznos volt. Mindenki megértette az elnök úr szavait. Bátran, két csatárral játszottunk az elejétől. A DVTK felállásán látszott, hogy az ikszre, a kontrára játszanak, a csatáruk is középpályás volt. Gyorsan, jól járattuk a labdát, sok helyzettel, ez nagyon tetszett. A múlt héten olvastam, hogy a Fradit soha nem látták úgy játszani, mint a Honvéd ellen. Szeretném tisztázni, hogy szórakoztatni az Üllői úton akarunk, idegenben “csak” győzni. Szeretném, ha más csapatok edzői nem velünk foglalkoznának.

Djuricin két remek gólt lőtt, egyet előkészített. Dominik és Dani is jól játszott, sajnos ő nem talált be. Gera hatos poszton kimagasló volt. Még tudtunk volna egy-két gólt lőni, de így is elégedettek lehetünk. Sajnos az időt nem tudtuk visszaforgatni, szerettünk volna a Tirana ellen is így játszani. A DVTK nem készült fel a két csatárra, területeket tudtunk nyitni, s fontos volt, hogy gyorsan, labdabiztosan passzoltunk. A tabellát vezetjük, de fontosabb a mutatott játék.

A nemzetközi szinthez több kell, mint itthon. Ott nagyobb szívvel kell játszani, jobban kell harcolni, ez belülről kell jöjjön, mindenkinél. Mindenki megkapja a lehetőséget a fejlődésre, de élni kell vele, mert előre kell lépni, ehhez a megfelelő emberek kellenek. Több odaadás, tűz kell, minden magyar csapattól, különben csak nézhetünk ki a fejünkből. Akaraterőt, gyorsaságot kell nevelni már az ifistákba, lelki okokból is kieshet játékos a csapatból.

– Thomas Doll

Erőben más síkon volt a Fradi, annak örülök, hogy nem adtuk fel, és köszönöm a szurkolóinknak a remek drukkolást. A Ferencváros más sebességfokozatban játszott, sok helyzetük volt, szép góljaink. Hiába változtattam, nem változott semmi. Ma nem segített volna semmi.

– Horváth Ferenc