Vezetőedzőnk és Böde Dániel nyilatkozott a Partizani Tirana elleni Bajnokok Ligája selejtező visszavágójáról.
Thomas Doll
Jó helyzetből indulunk, és mindent megteszünk, hogy a következő körbe jussunk. A hétvégén sikerélmény ért minket, reméljük, hogy holnap is ilyet érezhetünk majd. Nem 0-0-ás eredményre játszunk, ez csak visszafelé sülhetne el, gólt, gólokat akarunk szerezni. Jó, hogy már több mérkőzés is a lábunkban van, így egyre inkább visszatér a játékosok formája, mentális frissessége is. Figyelnünk kell arra, hogy ne kövessünk el olyan könnyű hibákat, mint amilyen volt egy-kettő az odavágón, a nemzetközi szinten ezeket megbüntetik.
Hazai pályán szerepelünk, ilyen felállásban, hozzáállással fogunk nekimenni a mérkőzésnek. A pályán mindenki belead majd mindent. Fontos, hogy okosan futballozzunk, nem szabad buta kontrákba beleszaladnunk. Az első meccsen nem igazán lepett meg minket a Tirana, a koncentrációnkkal volt gond, ha azt fenntartjuk végig a visszavágón, akkor továbbjutunk. Van pár gyors játékosuk, beállnak védekezni és a hibánkra várnak, hogy azt kihasználják.
Batik és Hajnal továbbra sem áll rendelkezésre, Dilaver pedig kisebb sérülést szenvedett a Haladás ellen.
Az albán vélemények? Nem lenne jó, ha minden cikket, ami megjelenik a világban, kommentálnom kellene. Tudjuk, hogy jobbak vagyunk az ott mutatottnál, az utolsó fél órában is már nyomtunk, egyébként sem nekik, hanem magunknak kell bizonyítanunk.
Aláírnám-e az Európa Liga főtáblát most? Nem írok alá előre semmit, ami még nem biztos. Bízom a csapatban, meglátjuk meddig vezet az út.
Böde Dániel
Nem ígérek gólokat, mindig azt mondom, hogy hol van az az egy, Thomas pedig jól összefoglalta a gondolataimat a holnapi mérkőzésről, nem is tennék hozzá semmit. Nem érzek most nyomást magunkon, becsülettel felkészültünk az ellenfélből. Bízom benne, hogy mindenkit feldobott a szombati győzelem, önbizalmat adhatott, a mester is úgy cserélt, hogy frissek maradjunk, a védelmi hibákat pedig átbeszéltük. A hazai pálya mellettünk szól, saját kezünkben van a sorsunk, kézben kell tartani a meccset és irányítani a játékot. A folytatásról? Előbb jussunk tovább, utána ráérünk ilyenekről beszélgetni.




