Sportpályát avatnak a Fradi remek labdarúgói.
Szombaton kora délután a tokaji térségben, Tiszaladányban lép pályára a Ferencváros öregfiúk csapata. A 14 órakor kezdődő mérkőzést a rendezők a sportpálya avató ünnepség fénypontjának szánják.
A Fradit a szokásoknak megfelelően ezúttal is több generáció tagjai képviselik, éppenséggel a KEK-döntőben és a Bajnokok Ligájában szerepelt együttesből is láthatnak játékosokat a nézők, ráadásként két egykori gólkirály szintén pályára lép Tiszaladányban.
A mérkőzésre kilátogató szurkolók többek közt láthatják a már említett Keller Józsefet, továbbá Rab Tibort, Nyilas Eleket, Deszatnik Pétert, Zsivóczky Gyulát, Szenes Sándort, Fischer Pált, Dzurják Józsefet, s másokat is. Az FTC küldöttsége már délben Tiszaladányba érkezik, hogy együtt ünnepeljen a helyi és környékbeli fradistákkal, azaz, a találkozó előtt és azt követően is bőven lesz lehetőség beszélgetésre, fotózásra az egykori kedvencekkel.









