Az MLSZ kisorsolta a következő szezon első hét fordulójának párosításait.
Az MLSZ versenybizottsága a sorsolásnál figyelembe vette, hogy a Vasas és az Újpest, valamint a DVTK és a Mezőkövesd, illetve az MTK Budapest és a Budapest Honvéd ebben az időszakban ugyanazt a pályát használja, ezért e párok csapatainak – ahol lehetőség nyílt rá – ellentétes sorsolásuk lesz ősszel.
A július 16-ra kiírt első fordulóban (a mérkőzések pontos időpontjai a televíziós közvetítések kijelölése után derülnek ki) a Ferencváros a Haladást fogadja, a két feljutó, a Mezőkövesd és a Gyirmót egymás ellen lép pályára, valamint két fővárosi derbit is rendeznek.
NBI, ’16/’17
1. forduló (július 17.): Ferencváros – Haladás
2. forduló (július 23.): Honvéd – Ferencváros
3. forduló (július 30.): Ferencváros – Diósgyőr
4. forduló (augusztus 6.): Paks – Ferencváros
5. forduló (augusztus 13.): Ferencváros – Vasas
6. forduló (augusztus 21.): Gyirmót – Ferencváros
7. forduló (augusztus 27.): Ferencváros – MezőkövesdA fordulók további meccsei: MLSZ




