Kedvezőtlen hírek Németországból.
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetői nem titkolják, hogy a Borussia Dortmund II-től is érkezhet új játékos a nyáron. A Nemzeti Sport Online korábban jelezte, hogy az egyik kiszemelt csatár Marvin Ducksch lehet, akinek azonban időközben újabb kérője akadt.
Több német portál is átvette a westline.de hírét, mely szerint a német másodosztályban 4. helyen végzett St. Pauli is érdeklődik a Dortmund II csatára, a 2014–2015-ös szezonban a Paderbornban kölcsönjátékosként az élvonalban is bemutatkozó, 15 meccsen egy gólt szerző Marvin Ducksch iránt.
A most befejeződött idényt a BVB II-nél, illetve a Dortmund U23-as együttesénél töltő futballista korábban már jelezte, hogy szeretne magasabb szintre lépni, és e hónap elején a Dortmund ugyancsak arról számolt be, hogy az első csapatban korábban hat alkalommal szereplő Ducksch is a nyári távozók között lehet. Más kérdés, hogy a szerződése még 2018-ig érvényes, így meg kell egyezni a Borussia vezetőivel az átigazolásáról.
A St. Pauli megfelelő lépcsőfok lehetne Ducksch fejlődésében, hiszen a hamburgi gárda csupán egy hellyel végzett az Eintracht Frankfurttal osztályozót játszó Nürnberg mögött a Bundesliga 2-ben, vagyis akár a feljutást is (újra) megcélozhatja a következő évadban.
A westline.de ugyanakkor hozzáteszi, hogy nem ígérkezik könnyű feladatnak a BVB II-ben a mostani idényben 28 bajnokin 15 gólt és 12 gólpasszt jegyző csatár megszerzése, mivel több klub érdeklődik iránta, külföldi ajánlata is van. A Nemzeti Sport Online úgy tudja, az egyik külföldi ajánlat a Ferencvárostól érkezett Duckschért, ám megegyezés egyelőre nem született az ügyben. A Fradi másik kiszemeltje a Dortmund II-ből a német-török Burak Camoglu lehet.
forrás: nso.hu









