Úgy tűnik, hogy még mindig nehéz a levegő Debrecenben…

A Ferencvárosról Szilágyi Sándor azt mondta, a játékosállományuk alapján várható volt a kiemelkedő szereplésük. Kondás Elemér úgy látta, a Fradi nemzetközi kupaszereplés helyett a bajnokságra koncentrált, így az elején el tudott húzni. A Loki ezzel szemben a szezon elején még a nemzetközi kupákban is tétmeccseket játszott, ekkor hullajtott el sok pontot a bajnokságban. A vezetőedző hozzátette, a kétfrontos helytállás az európai topcsapatoknál is nehézséget okoz.

Dehír

Csak megjegyezzük: mikor a DVSC kiesett a Rosenborg ellen, négy ponttal volt mögöttünk, a szezon zárásakor pedig huszonhárommal…