Az FTC női kézilabda szakosztály korábbi sikeredzőjével beszélgetett a Sportkrém, amiből az is kiderül, hogyan megy be egy férfi edző a női öltözőbe.

A telefonszámát is megváltoztatta a balsikerű világbajnokság után. Ennyire szégyellte magát?
Hivatalosan elveszett a telefonom… Amúgy pedig igen. Nagyon nehezen él­tem meg a történteket, úgy gondoltam, jobb távol lenni a világ zajától, magamban helyre rakni az átélteket, jobbnak láttam elvonulni a Balatonra.

Tényleg nem hízelegni akarok, de ön mégiscsak a tízszeres bajnok edző Németh András, világbajnoki bronz­éremmel, KEK- és EHF-kupa győzelem­mel, két BL-döntővel. Miért kellene a helyezést nézve persze kudarcot jelentő torna után, de mégiscsak egy egygólos vereséget követően bujdokolnia, magyarázkodnia?
Erre megpróbálok két példával felelni. Nem voltam jó tanuló, apám ezért bün­tetésből lakatosnak adott. Megtanultam a mesterség minden csínját-bínját. A szom­szédom történetesen lakatos, néha látom, ahogy szerelget. A vébé után az egyik nap meglát, és elkezdi mondani, hogy miért nem X-et cseréltem be, miért így csinál­tam, és miért nem úgy, mire én szelíden megkérdeztem, te szomszéd, mikor szól­tam én bele, hogy hogyan hegeszd meg azt a vasdarabot? Pedig én még értek is hozzá. De az emberek azon túl, hogy szeretik job­ban tudni a dolgokat, hajlamosak felejteni, és hiába vagy te sikeres edző, dolgozol öt éven át bravúrosan, ha a hatodikban buk­fencezel, mindjárt bénának vagy kikiáltva. Van erre is egy illusztrációm. Spartacusra ráfogják, hogy meleg. Ő persze tiltakozik, és fennen hirdeti, hogy egymás után ezer nőnek is képes örömöt szerezni. Ötszázon hamar túlesik, hétszáznál sincs gond, ki­lencszáznál már liheg, kilencszázötvennél fújtat, a kilencszázkilencvenkilencediknél feladja, mire a nép egy személyben üvöl­ti: meleg! De hogy egy gólon múlt… Ez a sport szépsége.

Nem inkább kegyetlensége?
Nem. Én például sokkal több meccset nyertem meg egy góllal, mint amennyit elvesztettem. Amúgy volt előjele a dáni­ai bukásnak, de egyszerűuen nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy egyszer a topon vagyunk, másszor meg nagyon lent. Szó­val felkészültem rá, hogy érhet bennünket kellemetlen meglepetés, mégis sokkolt, amikor megtörtént a baj.

Óbuda

A Fradiban eltöltött 15 évemben nem sok egyébre maradt időm, a Hypóban azonban Gunnar Prokop sok minden alól tehermentesített. Ausztriában kezdtem el szabadidőmben Óbudát ábrázoló régi képeket gyűjteni, aztán különböző festményeket is, ma már száznál járok, vannak értékesebb, hat számjegyű összeget érő alkotásaim is.

Az is hasonló hatással lehetett önre, amikor először dolgozott lányokkal, az internetes enciklopédia szerint leg­alábbis egy szezon után ragaszkodott ahhoz, hogv ismét fiúkat eddzen.
Eleve nem akartam nőkkel foglalkozni, de meggyőztek, hogy vállaljam el, legyek NB I-es edző, mert ha egyszer azzá válok, sínen a karrierem. A kiesés ellen küzdő Építők szezon közben hívott azzal, hogy a vezetőedzője négy hét múltán Kuvaitba költözik, még három meccsen irányítja a csapatot. Csakhogy az elsőn kikaptak, a másodikon szintén: „nem megy a Pis­tával, jöjjek mielőbb”, mondták, aztán velem a padon megvertük a Fradit, a válogatottal szinte megegyező Vasast egy góllal, s hetedikként zártunk. Milyen könnyű nőket trenírozni, gondoltam, de egy teljes idény elteltével kiderült, mégsem az. Egy év alatt több problémám volt, mint a fiúkkal összesen, és nem azért, mert az Építőkben ismertem meg a későbbi feleségemet, miközben kapcsolatban éltem. Egyébként az akkori élettársam hívta fel Zsuzsára a fi­gyelmem azzal, hogy állandóan féltékeny­kedett. Hanem az jelentette a gondot, hogy a lányok nem voltak profik. Hiába próbáltam fegyelmet követelni, az étkezés fontosságát hangsúlyozni, napi két edzést bevezetni, elbuktak a törekvéseim.

De mi olyan nehéz a lányokkal?
Hogy mégiscsak a pozitívummal kezdjem, a nőkkel annyiban feltétlenül könnyebb, hogy ha egyszer elfogadnak, kitartanak melletted. Az utóbbi három-négy évben viszont azt vettem észre, hogy nem értik a játékot. Nem vált sajnos a vérükké. Gyanítom, azért nem, mert munkának tekintik a kézilabdát, legalábbis nagyon efelé ten­dálunk.

Olyan, mintha teljesen kiábrándult volna a női kézilabdából, mintha látni sem bírná a lányokat.
Dehogy, szó nincs erről. Hogy mennyire nem, júliusban is tartok kerti partit a gödi házamban egykori fradista játékosaim­nak, mind a kilencvennyolcan hivatalosak rá. A vezetőkkel együtt száztizenöt lehet a létszám, szerintem nyolcvan-kilencven vendég lesz is. A három évvel ezelőtti buli legalábbis bizakodásra ad okot. A hatva­nadik születésnapomat ugyancsak nálam ünnepeltük, kiküldtem százhetven meg­hívót, gondoltam, jó, ha a fele eljön, ehhez képest megjelentek száznegyvenen. Ami­re azért is vagyok büszke, mert épp sem­milyen posztot nem töltöttem be, szóval aligha érdekből jöttek.

Hogyan lett edző

Óbudán, ahonnan származom, mindenki focizott, én is, számos klub megfigyelője járta egyébként a grundokat, mások mellett onnan került ki Müller Sándor is. Ám mert a nálam 18 évvel idősebb nővérem, akin éjjel-nappal lógtam, kézilabdázott, én is azt kezdtem el. Előbb tehetségesnek gondoltak, aztán kevésbé, de mert megnőttem 192 centire, felfedeztek ismét. Játszottam a Kerületben és a Fradiban is, 25 évesen azonban szétszakadt a vállam, ami után ifiedzőnek álltam a Ferencvárosban. Így indult ez a pálya.

Joggal lehet büszke a Ferencváros vezetőedzőjeként eltöltött tizenöt évére, ahogyan a Hypóval elért sikerekre is. De azért árulja el, a magyarok kedven­ce, a drága Gunnar Prokop egy vérbeli diktátor volt?
A szervezési feladatokban igen, de azt kivá­lóan csinálta. És nagyon tudott szerepelni. Ha észrevette, hogy a kamera rám közelít, odaállt mellém, mondott valamit, valami oltári nagy hülyeséget, amit persze én so­sem hajtottam végre. Még az a szerencse, hogy soha nem is kérte számon. Másfél éve voltam a Hypo edzője, amikor szólt, meghosszabbítaná a szerződésemet, mert olyan még sosem volt, hogy ő valakivel két évig bírja, két év után mindenkivel halálosan összeveszett, mire én finoman megjegyeztem velem is csak másfél éve dol­gozik együtt. És ha összességében pozitiv volt is a kapcso­latunk, két év után valóban vége szakadt a közös munkának. Pedig tényleg voltak remek húzásai. Amikor például Kirsner Erika és Tóth Tímea a Hypóba igazolt, Prokop közölte, az edzőtáborban mindketten mással lesznek egy szobában. Az én autómmal mentünk, ott rimánkodtak nekem, hogy beszéljek Prokoppal, mert ők csak egymással hajlandók lenni – persze nem hatottak meg. Ki lehet szállni, ha nem tetszik, zártam rövidre a témát. Aztán persze hogy Erika életre szóló barátságot kötött az új szobatárssal.

Ha már edzőtabor meg lányok, árulja még el, mert mindig érdekelt, hogyan megy be egy férfi edző a női öltözőbe? Folyton kopog?
Nem, hanem a megbeszél­tek szerint. Mondjuk öt perccel az edzés kezdete előtt, ha az a rend. Elő­fordult, hogy a nekem háttal álló, a lábát törlő lány látványa fogadott, úgy, ahogy az anyja megszülte. De mit tegyek, én idejében érkeztem.

Labdarúgás, dohányzás

Sosem értettem, miként lehet külföldi csapatokért rajongani, én gyerekként ahhoz szoktam hozzá, hogy a Ferencváros játszik a Manchester Uniteddel, nem pedig a Barcelona, és még meg is veri.

Én már annyi cigarettát elszívtam, hogy felesleges eldobnom, az tenne rosszat. Edzőként eleinte próbáltam tiltani, ma már inkább csak szabályozom. Azt úgysem tudom, mit csinálnak a játékosok, ha nem velem vannak, másrészt ha azon idegeskednek, miért nem gyújthatnak rá, nem nyújtanak megfelelő teljesítményt.

Galambos Dániel – Sportkrém / NS